30.rész

Úúúúristeen! 3 hónapja nem blogoltam.:o Nagyon, nagyon sajnálom. Ezermillió bocsánat érte.:/ Remélem azért nem tűntetek el mind.:/ Sajnálom.:( Elkezdődött a suli is egy hónapja már, és hát kollégista lettem. Mivel ott csak a telefonom, és a tabom van, így nehéz blogolni. De most még a telóm is összetörtem.:s Nemis szeretem telefonról, mert mindig televan hibákkal és olyan összecsapott...:/ Neharagudjatok, ezentúl megpróbálok sűrűbben írni, de már most rengeteg a tanulni valóm, és mivel beteg vagyok, nagyon sokat kell pótolnom. Remélem azért kitartotok.:/ 
Jó olvasást! :*


*Harry*
Már vagy 10 perce álltunk, és csak néztük egymást. Még mindig nem akartam elhinni. Tényleg Louis állt velem szemben. Azonban a szemében volt valami furcsa, valami más volt. Nem azért mert vámpír lett, és vérvörösben szikráztak, amúgy gyönyörű kék szemei. A tekintetében volt valami. Aztán megtörtem a csendet, de lehet, hogy hiba volt.
-Lou...?-csak ennyi jött, nem jutottam szóhoz. Morgott egyet majd, nekem ugrott. Bár újszülött vámpír, mégsem volt erősebb. Időben kapcsoltam, elkaptam, és egy fához tolva lefogtam.
-Képes lettél volna megtámadni?-kérdeztem.
-Mért ki vagy te itt, hogy ne lehetne?-nem értettem mivan vele.
-Lou. Én vagyok. Hahó!-mondtam.
-Ki az az Én? És mégis a nevemet honnan tudod? Na eressz, ha nemakarod, hogy tényleg fájjon! -és azthiszem itt elpattant minden, minden erőm elszállt, földre rogytam, Ő pedig elszaladt. Még nagyon sokáig hallottam, és éreztem az illatát. Nem emlékszik rám. Ezért nézett úgy. Miután már legalább egy órája ott ültem, vissza mentem, és megkerestem Dorothyt. Ott ült a kanapén, nagyban netezett. Elé álltam és lecsuktam a laptopot.
-Teee. Mért? Mért csináltad?-ordítottam.
-Ugyan mit?.-vigyorgott.
-Tudod te.-mondtam.
-Csak szívességet tettem.-vigyorgott büszkén.
-Mégis kinek tettél evvel szívességet?-kérdeztem, és felrúgtam az asztalt.
-Nyugi nagyfiú, így már nyugodtam lehettek együtt.-mosolygott, elém állt, majd megsimogatta arcom.
-Ne érj hozzám. Mire volt ez jó neked? Úgy tudtam engem akarsz, akkor mért tettél szívességet nekem?- löktem el kezét.
-Dehogy, csak kínoztam egy kicsit Louis-t, de megérdemlitek egymást. Keresd meg, és szívesen.-küldött egy puszit a levegőbe, majd ment volna el, de visszarántottam.
-De nem emlékszik rám, se rám, se senkire. Megakart támadni. Így hogyan lehetnék vele?-kérdeztem reménytelenül.
-Ez csak az én mérgem hatása, Holnapra elmúlik. Hidd el, Én még ma eltűnők, és többet nem jövök vissza, legyél boldog. Szia.-puszilt arcon, majd elment. 

                                **************** 1 hónap elteltével*****************

Dorothy azóta sem jelent meg sehol. Louis tényleg emlékezett rám, de az az egy nap, amikor elvesztette az emlékezetét és nekem támadt, az kiesett neki. Tehát arra a napra nem emlékszik. Azóta nem voltunk ilyen boldogok, mióta összejöttünk. Olyan, mintha az egész előröl kezdődött volna, csak erősebben... 

29.rész

Sziasztok! Jelentkezem! :) Sajnálom, hogy úgy eltűntem, de a nyár az nyár, és én is nyaralok. Ha meg nem, akkor haverokkal vagyok... Remélem nem haragszotok, és még kitartotok.:) Ebben a részben megtudhatjátok, hogy ki is Dorothy.;) Remélem tetszik! :) Köszönöm az új feliratkozókat, és azt a rengeteg megtekintést.! :) <3 Imádlak titeket. <3 :D Szeretnék látni egy-két véleményt.:*
Jó olvasását! :*


*Louis*
Már egy hete, hogy elmentek, azóta nem is láttam őket. Minden éjjel Harry-vel álmodom, és érzem, hogy itt van, de sosem látom. Mire kinyitom a szemem, Ő sehol. Soha nem gondoltam volna, hogy így lesz vége. Pont így, és pont vele. Dorothy volt életem nagy szerelme, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy jobban vonzódom a saját nememhez. Nagyon szerelmesek voltunk, 4 évig együtt voltunk, tervezgettük a közös jövőnket. Aztán mikor érezte, hogy már nem foglalkozom vele annyit, és már nem szeretem úgy mint az elején, rákérdezett, és elmondtam mire jöttem rá, akkor összevesztünk. Vége lett a kapcsolatunknak. Dorothy mindenkinek elmondta a középsuliban, hogy milyen vagyok.Egy hónappal később már nem bírtam az utálkozást, így kértem szüleimet, had költözzek el. Megfogtam magam, és Donchasterből, Londonba költöztem. Ezidáig azt hittem ez volt életem legjobb döntése. De az elmúlt egy hétben teljesen kikészültem.

*Harry* 
Azóta is minden éjjel Louis szobájában állok, és csak figyelem, ahogy alszik, vagy épp sír álmában. Mikor ébredezik mindig eljövök, és csak éjjel megyek vissza. Nagyon szenved, ahogy én is. Dorothy-val kész rém álom az élet. Ki gondolta, hogy egy vámpír 16 macskával, és 9 kutyával él. Azt akarja, hogy úgy éljek vele, mintha együtt lennénk. Eddig megpróbáltam, de lassan szétroppanok. 
Eltelt egy újabb hét. Már 2 hete, hogy Dorothy-val élek. Kezdem unni, és ezt kezdi észrevenni. Már 2 napja Ő is ideges, mert nem úgy állok hozzá. Ha meg akar csókolni, elhajtom a fejem, és éjjel is külön megyek vadászni. Tegnap éjjel nem voltam Louis-nál, mert nem bírtam elmenni. Vadásztam, majd haza jöttem. De Dorothy csak késő hajnalban jött haza, nagy mosollyal. Ma éjjel is egyedül mentem, Do otthon maradt. Furcsa érzésem volt, ezért lassan, csendben sétáltam, be az erdő közepéig, ahol különös illat csapta meg az orrom. Ez Lou. De hogy lehet, hogy innen érzem, és ilyen erősen. Tovább mentem, majd mocorgást hallottam. Elbújtam egy fa mögé, majd egy fiút láttam, aki épp elkapott egy őzet. Mikor oldalra fordult megláttam. Ez Louis. Nem, az nem lehet. Még levegőt is elfelejtettem venni, ahogy felállt, és tényleg Lou volt. De Ő vámpír? Dorothy...

28.rész

Halihó! Nos igen, megint késtem. Úgy döntöttem, nem rendszer szerint, hanem időm szerint hozom a részeket..;) Tegnap, nem nagyon voltam itthon, ezért sem volt időm, meg pénteken ballagtam..:/ nehéz volt, de túl leszünk ezen is.:) Azért most csak pár nappal később hoztam.:) És elég rövid lett, de itt kellett befejeznem.;)  Ezentúl pedig majd, megpróbálom azért hetente, de nem ígérek semmit..

*Harry*
Ahogy eltávolodott, és ránéztem, nem tudtam, ki ül velem szemben. Barna, félhosszú haj, zöldes-barna szemek, alacsony, kicsi testalkat, aranyos mosoly, de agyarak, és fekete szemek sehol.
-Ki vagy te? És mit akarsz tőlem?-köptem arcába a szavakat.
-Bosszút állni akarok!-vigyorgott. Még mindig nem tudtam ki Ő, de annyiban hagytam. Egyenlőre.
-Mit vétettem én ellened?- egyszerűen sehonnan nem volt ismerős.
-Te semmit. A te drága Louis-d.-kelt fel mellőlem.
-Akkor mért engem kerestél meg?-nem értettem.
-Mert úgy akarok bosszút állni, hogy neki fájjon. És megkerestem azt, ami a legjobban fáj neki. Ha elveszít téged.-villantott gonosz mosolyt.
-És mit akarsz tőlem?-kérdeztem.
-Téged.-válaszolt egyszerűen. - azt akarom, hogy játssz el, hogy velem vagy együtt, és szakíts vele, miattam.
-Még is mért mennék bele?-azt hiszi, hogy ilyen könnyen rávehet. 
-Ha elég fontos neked az, hogy életben maradjon, akkor elhagyod.-eresztette ki fogait.
Elrohantam, elég messze, de a lényeg az volt, hogy egyedül legyek. Órákig csak jártam erdőről-erdőre, és gondolkodtam, volt, hogy sírtam.
-Rendben, ha életben hagyod, veled megyek.-álltam meg mögötte. Csak megfordult, rám vigyorgott, majd kézen ragadott, és visszafutottunk a házunkhoz.

*Louis*
Elég késő volt már, de én meg akartam várni Harry-t, úgyhogy leültem laptopozni. olyan éjfél körül egy könnyes szemű Harry lépett be az ajtón.
-Beszélnünk kell.-jött beljebb.
-Harry. Mi történt?-rohantam hozzá, hogy megcsókoljam, de nem hagyta.
-Ülj le.-mutatott az ágyra.
-Baj van?-kérdeztem.
-Szakítani akarok.-mondta.
-Mi? Ugye ez csak egy rossz vicc? Miért? Mi történt?-fel se fogtam, mit akar.
-Már nem szeretlek. Mást szeretek.-közölte, és könnyei folyni kezdtek.
-Mi? Kit? Tessék?-arcomat tenyerembe temettem.
Harry arrébb lépett, majd lépteket hallottam az ajtó felől. Felnéztem, és nem akartam hinni a szememnek.
-Dorothy? -néztem a lányt, aki beljebb jött, majd vigyorogva megcsókolta Harryt.
-Louis. Örülök, hogy újra látlak.-mosolygott.
-Ezt nem hiszem el. Pont ő? Tűnjetek innen.-mutattam az ajtó felé
Elmentek kézen fogva, én meg sírva borultam a párnámra. 

27.rész

Sziasztok! Ezermillió bocsánat, hogy késtem, de kirándulni voltam (megint) :) De hoztam amint tudtam.;) A részről nemtudok mit mondani, majd ti eldöntitek milyen.:D Remélem tetszik! Ez most egy rövidebb esz, mert már nagyon fáradt vagyok, és mert így akarom lezárni.;) 
Jóolvasást! :* :)

*Louis* 
Reggel egyedül keltem, ahogy mostanában szoktam. Bár néha itt van velem Harry, de persze sosem azzal a kómás fejével. Mindig fitt, sosem fáradt. Hiányoznak ezek az idők. Alison már egy hete itt van, az állatait haza jár etetni, de azon kívül mindig itt van, és Harry-n lóg. Kezd kicsit idegesíteni, de mivel az unokahúga, ezért nincs okom féltékenynek lenni, nekem mégis furcsa ez a lány. Ültem az ágyamon, már félig felöltözve, és bambultam a mobilomat, mikor kopogtak. Kinyitottam, és Alison állt az ajtóban, nagy mosollyal. 
-Bejöhetek?-vigyorgott, én csak félreálltam, majd betessékeltem.
-Minek köszönhetem látogatásod?-kérdeztem, miközben a szekrényemhez léptem, hogy felöltözzek teljesen. 
-Hallottam, hogy szeretnél te is közénk tartozni.-húzta gonosz mosolyra ajkait.
-Ez neked mért olyan jó?-húztam fel a szemöldököm.
-Nos, én segíthetek, ha már Harry nem akar.-húzogatta a szemöldökét.
-Mit szeretnél Alison?-furcsa volt nekem.
-Átváltoztatlak.-mosolygott. Hirtelen szinte nem is gondolkodtam, csak az járt a fejemben, hogy akkor talán örökké Harryvel lehetek.
-Megtennéd?-kérdeztem, közben felvettem a pólóm és elé léptem.
-Persze, csak egy szavadba kerül.-állt fel, és simított végig nyakamon.
-Végülis, Harrynek sem lett baja, hogy átváltoztattad.-alig fogtam fel miket beszélek, még mindig sokkolt, de örültem is.
-Azért, hagyok időt, hogy átgondold. Aludj rá egyet. Holnap majd beszélünk róla.-mosolygott. 
Ennyi volt a beszélgetés, Ally lement, én pedig követtem, mi ettünk, ők meg Harry-vel elmentek sétálni.

*Harry*
Alisonnal rengeteg időt töltünk együtt. Nagyon sokat beszélgetünk a múltról is. Bár sok dologra nem emlékszik, csak én, vagy ha ő is akkor csak később esik le neki. Néha furcsán viselkedik, de gondolom a évek során megváltozott. Most míg a többiek esznek, mi is elmentünk vadászni az erdőbe, fel a hegyre. Rendszeresen ide járunk, nem csak vadászni, de fel a kisházba is beszélgetni. Sokszor versenyzünk, hogy ki a gyorsabb, és bár én vagyok az új vámpír, én vagyok a gyorsabb. Végeztünk a vadászattal, és felmentünk a kisházba. Ültünk a kanapén egymással szemben, és beszélgettünk. Alison hirtelen gonosz mosolyt villantott, majd közelebb hajolt, és megcsókolt. Nem tudom, mi történt, de visszacsókoltam. Vad volt, és hosszú. Mikor eltávolodott, nem Alison volt velem szemben. Mintha átváltozott volna, egy teljesen más lány nézett rám, majd tapadt ismét ajkaimra vigyorogva, és bár próbáltam eltolni, erősebb volt.

Hahii!:$ :D

Sziasztok! Nem, még nem résszel jelentkezem.;) Ezt a legeslegjobb barátnőm készítette nekem, a bloghoz, így gondoltam, megosztom veletek is. Szerintem nagyon jó lett. Nekem nagyon tetszik! :D Köszönöm neki!! :)<3 ♥♥

26.rész

Sziasztok! Újabb szombat, újabb rész.:D Ez megint egy hosszabb.:) Ebben a részben egy új szereplő is bemutatkozik.;) Remélem tetszik! Várom a véleményeket!
Jóolvasást! :* ;) 

*Louis* 
A koncertek azóta is teljesen normálisan zajlanak. Bár én furcsállom, hogy  sehol nem tűnik fel senkien, még a fiúknak sem, hogy Harry más. Azért az, hogy soha nem eszik, ha együtt vagyunk valahol étteremben, vagy valakinél. Mindig fitt és sosem fáradt. De lehet, hogy jól takarja, csak én beszélem be magamnak. Most is éppen ebédeltünk, de persze Harry mivel "nem volt éhes" elment vásárolni, meg vadászni. Persze a többiek csak a vásárlós részről tudtak.

*Harry*
Mivel a többiek ebédeltem, így én is elmentem vadászni, meg vásárolni, hogy legyen mit mondanom, mikor eljövök otthonról. Visszaértem a vadászatból, és elmentem a legközelebbi boltba. Elég sok mindent kellett venni, de mivel volt kocsim, így nem volt nehéz. Már a pénztárnál álltam, egy teli bevásárló kocsival, és vártam a sorom. Előttem egy fekete hajú, nem túl magas, elég vékony lány állt. Először csak hátulról láttam, majd hátrafordult, és egy másodpercre találkozott tekintetem az övével. Fekete szemei voltak, és fehér bőre.

 Elég furcsa kisugárzása volt. Gyorsan lerendeztem a fizetést, majd amilyen gyorsan csak tudtam bepakoltam, és a lány után indultam. Nem volt nehéz megtalálni, mert nagy fekete autója volt, és mert az illatáról megjegyeztem. Egy ideig mentem utána, persze tisztes távból, majd mikor félreállt egy erdőnél, én is megálltam. Elindult gyalog befelé egy ösvényen, én pedig utána mentem, minden fánál megállva. Már legalább 15 perce sétáltunk, mikor megállt. Megálltam, és egy fa mögé húzódtam, hogy ne vegyen észre, ha hátrafordul.  Vett egy mély levegőt, felnevetett, majd megszólalt.
-Fölösleges elbújnod Harry. Tudom, hogy itt vagy.-fordult meg, bár hangjában nem volt gonoszság, de ismerős hangja volt.. Kiléptem a fa mögül, hogy szembe álljak vele.
-Ki vagy te? És honnan tudod a nevem?-kérdezősködtem, bár én követtem, de mégis furcsa volt.
-Nem ismersz meg? Hiszen nekem köszönheted, hogy "élsz"!-mutatott idézőjelet. Ekkor beugrott. Aznap éjjel, a kórházban, Ő volt az.
-Te? De miért? Ki vagy te?-tettem fel a kérdéseimet, mert még mindig nem tudtam, hogy nekem mi közöm hozzá.
-Igen, én voltam. Hogy miért? Mert kaptam a hírt, hogy halálodon vagy, és amint tudtam, mentem.-mosolygott. De még mindig nem tudtam, hogy ki Ő.
-Honnan kaptál hírt rólam? És mért jöttél megmenteni? Mi közöd hozzám?-kérdezősködtem tovább.
-Hát nem emlékszel? Persze, hogy is emlékeznél, hisz nagyon régen volt. Hány éve is? Hét-nyolc, azthiszem.-magyarázta, miközben már közelebb jött.
-Mi volt nagyon régen? Kérlek mond már el érthetően. Egyáltalán, még a nevedet sem tudom.-hiába magyarázott, én még mindig nem jöttem rá semmire.
-Alison Cox.-mosolygott a lány. Néhány másodpercbe beletelt, míg kikerestem, hogy honn is ismerős, majd a felismeréstől a szám tátva maradt. Azt se tudtam, mit mondjak.
-A-Alison? De hiszen te... hogykerüsz ide? A család már hét éve gyászol! Te élsz? De ezt hogy?-össze vissza beszéltem. Alison volt az unokahúgom. Anyám testvérének a lánya. Az egyetlen lánya. Nagyon jól kijöttünk, mindig egymásnál voltunk, napokig nem lehetett minket szétszedni. Aztán 13 évesen elment egy házibuliba, ahonnan nem jött haza. Hónapokig keresték, majd találtak egy lányt, pontosabban csak egy hullát, akit nem nagyon lehetett beazonosítani, de feltételezték, hogy Őt találták meg.. A család azóta gyászolja őt, és abban a tudatban van, hogy meghalt. Mikor a szülei megtudták, elköltöztek a városból, elég messzire. Évente csak egyszer jöttek látogatóba, de az már nem ugyan olyan mint régen. Azóta nekik nem lett gyerekük. Sokáig én is elég zárkózott voltam, de aztán elmentem az X Faktorba, ahol a srácoknak hála, kezdtem kicsit feloldódni. Lassan az évek múlásával elfelejtettem Alisont. Persze, minden évben kinn voltam a temetőben, de már nm gondoltam annyit rá mint azelőtt. Bár mint kiderült, nem is tudom, hogy kinél voltam kinn minden évben, és ki volt az a lány, aki fölött sírtam. Eléggé elgondolkodtam, de Alison hangja kiszakított hirtelen, és visszarántott emlékeimből.
-Igen, élek. Azon az estén a házibulin elmentünk sétálni, és a többiek jó poénnak szánva, kicsit lemaradtak, majd eltűntek, engem egyedül hagyva az erdőben. Eléggé eltévedtem, ezért sírva leültem egy fa tövébe. Mivel hiába kiabáltam, nem jött senki, ezért feladtam, és vártam a csodát. Reggel ugyanott keltem, a fa tövében. Elindultam egy irányba, hátha szerencsém lesz. A baj csak az volt, hogy egy másik városban kötöttem ki. Vissza soha nem mentem a szüleimhez, mert előtte este, még össze is vesztem velük. Néhány évig egy árvaházban élem, majd 18éves koromban elkellett hagynom azt. Egyedül kellett otthont találnom, ami nem volt könnyű. Első éjjel egy sikátorban aludtam, mert máshova nem tudtam menni. Az árvaház előtt is sokat volt ilyen, úgyhogy nem volt újdonság. Éjjel egy furcsa zajra keltem. Egyszer csak egy férfi jelent meg előttem. Arany szemei világítottak a sötétben. Már itt furcsa volt a dolog. Aztán elkezdett szagolgatni, majd hónom alatt fogva felemelt. Rám mosolygott, és megláttam hosszú, éles metszőfogait. Nagyon féltem tőle, és elkezdtem zokogni..-miközben mesélt, az emlékek hatására kicsordult egy könnycsepp ami végigfolyt arcán, majd követte azt még néhány, de folytatta.- Letett, megfogta a kezem, legugolt, majd annyit mondott, "Nyugi, csak egy kicsit fog fájni, de utána jobb lesz" megharapta a csuklóm -emelte fel karját, amin egy csúnya heg díszelgett.- iszonyatosan fájt utána, ordítottam kínomban, de ő csak nézte, majd egyszer csak elrohant. Én még szenvedtem egy ideig, majd mikor már kevésbé fájt, felkeltem, és elindultam a zene irányába. Furcsa volt, hogy hallásom, és látásom is ilyen jó lett, de ennyi idősen, még nem tudtam mi volt ez. Nem akartam vissza menni a házba, csak elmenekültem. Ugyan oda mentem, ahol te is laktál, mikor eljöttél a kórházból. Kellett egy pár hónap, mire rájöttem mi is ez. Lassan kezdtem újra civilizálódni, mert évekig ott éltem egyedül. Emberekkel nem táplálkoztam, csak az elején párszor, de azóta soha. Ma már itt élek Londonban, egyedül, egy kutyával, és két cicával. Sajnálom, hogy eltűntem azután, hogy átváltoztattalak, de képtelen voltam veled szemtől szemben beszélni. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de én csak az életedet mentettem. Remélem megérted Harry. Fontos vagy nekem, hisz majdnem a bátyám vagy. -a végére már könnyei is eltűntek, és csak mosolygott. Nem tudtam mit mondani, könnyeim potyogtak, majd magamhoz rántottam a lányt. Percekig csak ölelgettem, és már Ő is csak szipogott.
-Nem haragszom, semmiért. Hiányoztál. Szeretlek. Olyan volt, mintha a húgomat veszíteném el, mintha egy részem elveszett volna. Évekig magamba roskadva éltem. Az sem tudom, ki volt az a lány, aki fölött sírtam, minden évben.-szipogtam énis.
-Sajnálom. Ígérem, soha többé nem veszítesz el. Szeretlek.-ölelt magához. Még egy ideig kibeszéltük ezt a témát, majd mikor kiértünk a kocsikhoz, áthívtam magunkhoz. Mivel Ő is kocsival volt, így az úton nem beszéltünk Mikor odaértünk, már ösztönösen leparkolt, pedig én mögötte jöttem, Ő pedig csak felhajtott, és megállt. Jellemző, hogy Ő is itt volt párszor. Kiszálltunk, de mielőtt bementünk volna, segített kipakolni, és megállítottam egy kérdésre. 
-Jut eszembe. Ha te sem eszel, és egyedül élsz. Minek voltál vásárolni?-kérdeztem.
-Ohh. Néha elmegyek, hogy a szomszédoknak ne legyen feltűnő, de az állataimmal etetem meg amit hazaviszek.-mosolygott. 
-Értem, menjünk.-tereltem befelé az ajtón, amit közben kinyitottam.
Mivel nem a saját, hanem  közös lakásba jöttem, így mikor beléptünk mindenki kíváncsian méregetett minket. Persze a fiúk mindent tudtak Alisonról, mert mikor magam alatt voltam, sokat meséltem róla nekik, így nem mondhattam el, hogy ki is Ő.
-Sziasztok.-mosolygott Alison.
-Szia-köszöntek kórusban, majd odasétáltak, hogy segítsenek a szatyrokkal.
Fiúk, Ő Amily egy nagyon régi, gyerekkori barátom, akivel összefutottam a boltban, és beszélgettünk, és áthívtam pár napra, amíg itthon vagyunk.-avattam be a fiúkat, a majdnem igazságba, miközben Alison vette a lapot, és csak mosolyogva kezet nyújtott. Egyesével bemutatkoztak, majd kipakolták a cuccokat. 
-Gyere megmutatom a vendégszobát.-karoltam át Ally-t. Louis utánunk jött, elég féltékeny tekintettel mellettem. Felmentünk, be a vendégszobába. Behúztam Louist is, majd becsuktam az ajtót. Lou csak kérdőn nézett, míg Ally a szobát vette szemügyre. 
-Elmegyek mosdóba, rendben?-törte meg a csendet Alison.
-Persze, menj csak.-mosolyogtam rá. Alison bement, majd Lou idegesen felállt. 
-Szóval? Ki ez, és mért hoztad ide?-kérdezte.
-Mint már elmondtam, egy gyerekkori barátom, akivel nagyon rég nem beszéltem-mondtam neki.
-Volt valaha valami köztetek?-jött közelebb.
-Nem. Soha. Nyugi Lou. Szeretlek.-mosolyogtam.
-Én is téged.-mosolygott. Odajött, majd megcsókolt. A csók után Lou a szemembe nézett, és láttam szemében az enyémet, ami vörösben izzott. Ekkor Alison kilépett a fürdőből, majd rámnézett.
-Ajjaj. Rosszkor?-kérdezte.
-Nem, dehogy.-mosolyogtam.
-Mi történt?-kérdezte.
-Semmi.-vágtuk rá egyszerre Louis-val.
-Akkor mi van veled?-kérdezte.
-Mindegy. Csak a boldogság.-mosolyogtam.
-Mi ez az egész?-kérdezte Lou.
-Harry, tudom, hogy mi van köztetek, és tudom, hogy tud rólad. Szerintem elmondhatnád neki.-mondta Ally.
-Oké, persze.-mondtam, majd leültem az ágyra.
-Nézd Lou, ne gondolj semmi rosszra, de Amily, nem egy gyerekkori barátom.-kezdtem bele.
csak kikerekedett szemekkel figyelt.
-Folytasd.-mondta.
-Szóval. Emlékszel még Alison-ra, akiről sokat meséltem az X Faktor alatt?-kérdeztem.
-Igen, de miköze annak ehhez?-nem értette a lényeget.
-Ő igazából nem Amily.-mitatta a lányra.
-Akkor ki vagy?-kérdezte tőle Lou.
-Alison Cox.-mosolygott a lány. Lou szemei kikerekedtek, mert a lány, még agyarait is kivillantotta, amik most kinőttek.
-Szóval akkor te is?-Ally csak bólogatott. Még egy ideig meséltünk Louis-nak, majd lementünk a többiekhez. Ők persze megállapodtak a mesénél, és ehhez tartottuk mi is magunkat. A délután többi részét elfilmeztünk, majd mindenki felment a szobájába. Befeküdtem Lou-val az ágyba. Beszélgettünk, és megvártam míg elalszik. Mikor már pár perce békésen szuszogott, szépen halkan kimentem. Átmentem Alison szobájába, majd lementünk, és kimentünk a parkba. Egész éjjel beszélgettünk, és bolondoztunk mint régen.

24.rész.

Halihó! Sajnálom, hogy tegnap olyan rövid rész hoztam, de nem volt időm befejezni. Cserébe kárpótlásul ma is felteszek egy kicsike részt.:) Remélem tetszik! Örülnék a véleményeteknek.:) 
Jóolvasást! :* ;) 

*Harry*
Semmi. Egyenlőre.-sóhajtott szerelmem. 
-Mi az, hogy egyenlőre? Lou mi a baj?-estem kétségbe.
-Félek, hogy elveszítlek Harry.-állt oda elém.
-Mért veszítenél?
-Változtass át!-kérte.
-Mi? Még is hogy gondolod? Nem foszthatlak meg a szabadságodtól.-nem is értem, hogy kérhet ilyet tőlem. Véget vetnék az életének, és én erre nem lennék képes.
-Csak úgy leszel velem.-ült vissza az ágyra.
-Én így is itt vagyok. Szeretlek, nem hagylak itt.-guggoltam le elé.
-De ha megöregszem, és te pedig még mindig ilyen fiatal leszel, nem fogok már kelleni.-hajtotta le a fejét, -Ne beszélj butaságokat! Mindig szeretni foglak.-hajoltam közelebb, majd megcsókoltam. 
-De gondolj bele! Örökké együtt lehetnénk. Mi ketten a világ ellen.-mosolygott mondatán.
-Nem fogok fájdalmat okozni neked. Képtelen lennék rá. Téma lezárva!-álltam fel, és a szekrényemhez indultam, mert nemsokára koncert, mi pedig még sehol nem vagyunk.
-Úgy sem tágítok.-mormolta még mielőtt kimet, majd átment gondolom a saját szobájába.

*Louis*
Úgy sem hagyom annyiban, míg el nem érem amit akarok! Átmentem a szobámba öltözni. Tíz perccel később már az ajtóban álltunk indulásra készen. Jött a kocsi, felvett minket, és elmentünk a stadionba. Elég sokan már ott voltak, ami nem meglepő, hiszen 20 perc és kezdünk. Harry elég sápadt volt. Részben azért mert vámpír, részben pedig azért, mert nincs túl jól, legalábbis én úgy látom.
-Hazz, baj van?-kérdeztem.
-Nem vagyok a legjobban.-vallotta be.
-De mi történt?-nem tudtam, hogy a vámpírok is letudnak betegedni, bár nem biztos, hogy beteg.
-Az az igazság, hogy már 3 napja nem voltam vadászni, és nagyon éhes vagyok.-közölte. Szóval tényleg nem beteg. 
-Mennyi idő alatt tudnál lezavarni egy vadászatot?-gondoltam segítek neki, mert elég rosszul néz ki.
-Elég 5-8 perc, csak kérlek segíts.-kérlelt.
-Rendben. Megmondom, hogy kimegyünk a levegőre, mert nem vagy túl jól.-jobb nem jutott az eszembe, és még volt 15 percünk kezdésig. Kimentem Harry-vel, elsétáltunk valameddig, aztán én ottmaradtam, ő pedig egy pillanat alatt elszaladt. Körülbelül 5 perccel később visszaért. Már valamivel jobban nézett ki, de még mindig fehér volt, bár most csak annyira mint általában. Visszamentünk a többiekhez, megnyugtattuk őket, hogy jobban van, majd gyorsan még beszaladt a smink szobába. Megpróbáltak kezdeni vele valamit, de nem nagyon ment. Eléggé látszott, hogy ez nem a normális bőrszíne, de a koncerten úgy látszott, hogy a fanok nem vették észre, esetleg egy-kettő. De lehet, hogy csak szerintem látszott nagyon, mert én tudom, hogy mért van. 

23.rész

Sziasztok! Ez a rész most egy rövidebb.;) Sajnálom, de nem vagyok a legjobban..:/ Történtek dolgok, és az életem felborult..:) Mindegy ezzel nem úntatlak titeket. ;) Örülnék, ha nem csak attól az egy személytől kapnám a véleményt. Örülök, hogy ittvagy, és tetszik, de örülnék, ha mások is jelentkeznének. :D
Remélem tetszik! Jó olvasást! :*

*Harry*
Levonultunk a még mindig sokkos Anyával, és Gemmával a nappaliba. Leültettem őket, majd megpróbáltam belekezdeni.
-Szóval. Először is, mennyit hallottatok?-reménykedtem, hogy nem eleget.
-Hallottuk a kiabálást, a megfigyeléseket éjjelente, a banda felmondását, és kis részleteket.-ez már egy jó jel, ha a vámpíros részét nem említik.
-Értem. És ebben mi volt ami kiakasztott? Igen éjjelente bejártam a lakásba, néha ottvoltam egy-egy megbeszélésnél, hogy kifigyeljem, és Zayn-ék már a feloszlást tervezgették.-magyaráztam el, amit hallottak.
-Értem. Szóval akkor nem oszlik fel a banda?-megnyugodtam, de még nem teljesen. Valaol mélyen még féltem, nehogy megemlítsék.
-Nem. Mivel Harry visszajön, mert megbeszéltük a dolgokat, így már folytathatjuk. Persze, lesz mit bepótolni, és nem kis hajtás lesz, de meg fogjuk oldani.-segített ki szerelmem.
-Akkor jó. Megnyugodtam. Így már minden oké, örülök, hogy kibékültetek.-mosolygott Anya. Felálltak, megölelgettek minket, majd bejelentették, hogy nemsokára vásárolni mennek, szóval úgy intézzük a dolgainkat. Segítettünk rendet csinálni, mert eléggé szétbarmoltunk mindent fönnt Louis-val, majd mi elköszöntünk, és hazamentünk
.
                                    ************ Egy héttel később**************

A fiúkkal megbeszéltem  mindent. Nem közöltük velük, hogy mért tűntem el. Kitaláltnk egy mesét, amit úgy néz ki eddig bevettek. Rengeteg pótolni valóm volt, és még van is. Egyfolytában hajtunk, nincs megállás. Louis megbocsájtott, elfogadta. Néha még azt is mondja, hogy örül, hogy így történt, mert lesz aki mindentől megvédi. Enélkül is megvédeném mindentől, de ha Ő ettől jobban biztonságban érzi magát, rá hagyom.

*Louis*
Kezdtem elfogadni, hogy Harry vámpír. Már régen megbocsájtottam neki. Néha, még örülök is, hogy így történtek a dolgok. Viszont sokszor belegondolok, milesz velünk később. A vámpírok nem öregszenek, Hazz is örökké 20 éves marad.Én pedig nem leszek mindig ilyen fiatal. Félek, hogy ez tönkreteszi a kapcsolatunkat. 
-Baj van Lou?-szakított ki szerelmem hangja gondolatmenetemből. 
-Csak rajtunk gondolkodtam.-vallottam be.
-Rajtunk? Mért mivan velünk?-döbbent meg.
-Semmi. Egyenlőre....

Csúszok!

Figyelem! Sajnálom! A résszel egy napot csúszok! :/ Lehet, hogy este felteszem, de szerintem csak holnap! Remélem nem haragszotok.:) Kitartás! :D 

22.rész

Sziasztook! Mivel szombat, így itt az új rész.;) Ehhez nem nagyon van hozzáfűzni valóm. Remélem nektek lesz! :)
Remélem tetszik! :D Jó olvasást! :*


*Louis*
 -Lou kérlek!-lépett közelebb, én pedig azzal együtt léptem hátra. Nem tartott sokáig, mert hátam az ajtónak ütközött. Odalépett, állam alá akart nyúlni, de elfordítottam a fejem.
-Félsz tőlem.-kérdezte csalódottan. Felé fordítottam a fejem, és hagytam, hogy keze közé fogja arcom. Megremegtem hideg kezétől.
-Mi történt veled?-nem tudtam elképzelni, mi történhetett.
-Ez bonyolult.-rázta a fejét. - de kérlek ne félj, nem foglak bántani. Hiányoztál, szeretlek.- láttam szemében megcsillanni egy újabb könnycseppet.
-Én is szeretlek.-nem bírtam már tovább. Bármi is történt, én még mindig szeretem. Közelebb hajoltam, majd megcsókoltam. Végignyalt alsó ajkamon bejutásért, amit persze megkapott. Hirtelen megéreztem hosszú, éles szemfogait nyelvemen. Megijedtem, ezért ellöktem. Lehajtott fejjel ült le a kád szélére.
-Szóval? Most már igazán elmondhatnád, hogy mi a franc van veled!-akadtam ki. Kicsit talán túlságosan is.
-Nézd Lou. Aznap este, mikor elmentem a kórházból, néhány órával előtte egy vámpír jött be, és harapott meg. Valamit mondott, hogy ő "megmenti az életem" meg ilyenek, de nem tudtam hogyan, hiszen nagyon fájt. Attól, hogy kómában voltam, mindent hallottam. Mikor kezdtem felfogni, mi is történt, jobbnak láttam eltűnni. Azóta egy ideig a hegyen laktam, most már London szélén lakom. Attó, hogy vámpír lettem, teljesen felfordult minden. Nem eszem semmi mást, csak vérrel táplálkozom. Nem alszom, hihetetlen gyorsan futok, a hallásom, szaglásom kiváló, a bőröm pedig hófehér és jéghideg. A szemem csak akkor vörös ha én akarom, vagy ha éhes, mérges vagyok, és ezek szerint, mikor beindulok.-pirult bele mondandójába. -Sajnálom, hogy így eltűntem, de fel kellett dolgozom ezt az egészet.-fejezte be szövegét.
-Én pedig ezek alatt tudod min mentem keresztül? Tudod mennyire szenvedtem? Már a legrosszabba is belegondoltam. A többiek fel akarják bontani a bandát. Tönkretettél rengeteg mindent.-kiabáltam rá.
-Tudom, hogy milyen nehéz volt. Tudom mik történtek, és hogy mennyi mindent le kellett mondani miattam. Én is szenvedtem képzeld. Minden éjjel veled voltam, ott voltam a szobában. A többieknél is sokat voltam, mikor éppen nem nálad aludtak.  Nekem sem volt éppen a legkönnyebb. Én sem jókedvből jöttem el. Sajnálom. Érted? Sajnálom. Nem tudom visszafordítani, de nem akarlak megint elveszíteni. Szeretlek.-folytak le könnyei.
-Szóval szinte végignézted, ahogy tönkre megyünk, és egy árva élezjelet nem adtál?-ordítottam sírva.
-Nem tehettem. Sajnálom. Kérlek ne csináld ezt!-szipogott.
-Elhiszem, hogy nem volt könnyű. De majdnem a banda rovására ment az egész.-mondtam már kicait higgadtabban. 
-Igen, tudom. Hányszor kérjek még bocsánatot? Sajnálom. Kérlek Lou! Szeretlek. Ìgérem jóvá teszem!-kérlelt.
Sajnálom. Én sem akarlak elveszíteni. Szeretlek.-bármit is tett, az érzéseimet nem tudta megváltoztatni. Utáltam magamat, amiért ilyen ragaszkodó vagyok, de akkor is szeretem. Odamentem, ölébe ültem, és megcsókoltam. Azért, még egy kicsit féltem ettől, de szeretem Harry-t, és ezen az sem változtat, ha ő vámpír.

*Harry*
Örültem, hogy Lou megbocsájtott, de a többiek reakciójától még féltem. Nem tudtam, hogyan fogjuk nekik elmondani, és hogy mit fognak szólni. A családommal sem közöltem még, Megígértem, hogy mindent rendbe hozok. Nem lesz egyszerű, főleg vámpírként, de szeretem Louis-t és érte bármit megtennék. Összeszedtem magam és elindultunk kifele. Amikor kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, Anya és Gemma tátott szájjal, kikerekedett szemekkel, ledermedve álltak az ajtóban. Úgy érzem hosszú beszélgetés elé nezünk.

21.rész

Halihóó! Meglepii!! Gondoltam, mivel van egy kis szabadidőm, így azt mért ne fordítsam egy korábbi részre. Ez nem azt jelenti, hogy szombaton nem lesz, mielőtt bárki félreértene, csak azt, hogy egy plusz meglepi rész. :D Ez most nem lesz hosszú, de azért mégis csak valami.:)
Remélem tetszik! ;) Jó olvasást! :*

*Harry*
Gemma ment ajtót nyitni mikor kopogtak. Már benntről felismertem dezodorjának illatát. Azonnal, hihetetlen gyoran felrohantam az emeletre, és onnan hallgattam az eseményeket. Szerelmem szipogva esett be az ajtón, majd ült le, azthiszem a napaliban.
-Még mindig semmi hír?-kérdezte reménnyel teli hangon.
-Sanjálom.-hallottam Anya együttérző hangját.
-De hol lehet? Mi történhetett?-szipogott Lou.
-Fogalmunk sincs. Nem adott életjelet, már lassan két hónapja.-ült le mellé nővérem, és megölelte. Láttam, mert közben lesétáltam a falhoz, ahonnan nem lát, de én hátulról láttam.
-Maradhatnék pár napig?-állt fel Louis.
-Persze, ameddig szeretnél.-mosolygott rá Édesanyám.
Elmosolyodott, majd egy halk "Köszönöm" után elindult felfelé. Hirtelen nem tudtam, hogy hova menjek, agy felszaladtam a régi szobám fürdőjébe. Lehet, hogy ez hiba volt, de nem akartam, hogy meglásson. Hallottam, ahogy nyílt az ajtó, majd besétál és levágódik az ágyra. Nagyon zokogott, már lassan fél órája. Azthittem elalszik, és kimeetek, de elyehett felkelt, majd egyre közelebbi lépteket hallottam. Azthittem elájulok, mikor hallottam, hogy megpróbálja akulcsot, de már nyitva van a fürdőszoba ajtó. Belenéztem a tükörbe, mert tükörképem azért volt, és láttam, hogy a szemem vörösbe váltott. Bár szemfogaim ugyanolyan kicsik voltak, szemem most nem tudtam szabályozni.  Nem tudtam menekülni, hiszen még csak ablak sem volt. Nem volt választásom, így megálltam, lehunytam a szemem, csak egy kis rést hagytam, hogy valamennyit lássak, és csak vártam. A kilincset lenyomta, majd nyílt az ajtó. Elindult, de amink felemelte a fejét, hatalmas tágra nyílt szemekkel bámult, mint aki sokkot kapott, még levegőt is elfelejtett venni.
-Ha...Har...Harry? Ho..hogy ke..kerülsz ide?-próbált kinyögni pár értelmes szót, de nem ment neki könnyen. Éreztem ahogy közelebb jön, majd állam alá nyúlva felemeli a fejem. Forrt jéghideg bőröm érintése alatt. Alig bírtam vissza fogni magam, hogy ne vessem rá magam. Egyszerűen úgy vágytam rá.. de nem mint szerelemből, hanem mint vérből. Azonban most előre kellett tegyem a szerelmet, és elfelejteni a vért, mert nem akartam bántani. Kicsordult egy könnycsepp szememből, nem bírtam tovább hallgatni szipogását.
-Nézz rám! Kérlek!-simította másik tenyerét arcomra. Vettem egy mély levegőt, megpróbáltam lenyugodni. Elég kevés sikerrel, de valamennyire lenyugodtam. Kinyitottam a szemeimet, remélve, hogy már nem olyan vörösek. Azonban minden reményem elszállt, mikor Lou kikerekedett szemekkel engedett el, mellkasa elé tett kézzel lépett hátra néhányat.

*Louis*
Még mindig nem tudtam elhinni, hogy itt van. Részben örültem, részben haragudtam, és részben csalódott voltam. Örültem, mert újra itt van, és láthatom, haragudtam, mert elment és itt hagyott egy szó nélkül, és csalódtam, mert a családja végig tudta, és becsaptak. Bőre hófehér volt, és jéghideg. Mikor megláttam vörösben izzó szemeit, még a szívem is kihagyott pár ütemet. Hátráltam pár lépést, mellkasom elé tett kezekkel. Nem tudom mi történt, de féltem Harry-től. Hiába voltak könnyek a szemében, és hiába látszott az egész arcán a megbánás, vörös szemei mintha égtek volna. 

20.rész

Halihó!
Megjöttem! Jó kis kirándulgatásom véget ért.. Most, hogy itthon vagyok, rengeteg pótolni valóm van!
Egy csomó blogot vissza kell olvassak, mert lemaradtam pár részről. Írnom kell ide, és a másik blogomba is. Azon kívül rengeteget kell pótolnom a suliba..:/ Nemgond! Megoldom!
Nos nyilván rájöttetek, hogy mivé is lett Harry!?! Ha nem, akkor nem árulom el, ebben a részben úgy is kiderül. Azért örülnék, ha többen is leírnátok a véleményeteket, mert nem tudom, hogy jó-e amit csinálok! Mindenesetre az időt már így is elhúztam... a részek ezentúl szombaton jönnek!
Remélem tetszik! ;) Jóolvasást! :*

*Louis*
Reggel a telefonom csörgése ébresztett fel. Ismeretlen szám volt, bár nem szoktam ismeretleneknek felvenni, de most mégis úgy éreztem muszáj.
-Hallo?-szóltam bele, még elég rekedtesen.
-Jóreggelt Mr.Tomlinson! Elnézést ha felkeltettük, de azonnal be kéne jönnie a kórházba!-szólt bele egy férfi hang, gondolom egy orvosé.
-Nemgond! Mitörtént? Baj van?-ijedtem meg.
-A helyzet az, hogy Mr.Styles eltűnt.-közölte.
-De az hogy történhetett? Nem kómában volt?-kérdezősködtem.
-Mi sem tudjuk mi történt. Egy levelet hagyott, amire azt írta "Louis-nak!", és semmi több, ezért nem nyitottuk ki.-mondta.
-Rendben, értem. Nemsokára ott vagyok! Viszhall.-bontottam a vonalat.
Elkészültem, reggeliztem, majd elmentem a kórházba. Minden szó nélkül szaladtam Harry kórterme felé. Épp ahogy az orvos mondta, sehol semmi, csak az üres ágy rajta egy borítékkal melyen az a  állt amit elmondott  a telefonban is.
Leültem, és kibontottam a borítékot. Két papír volt benne. Elkezdtem olvasni a hosszabbik levelet.

    "Drága Louis
Az éjjel történt egy különös dolog. Igazából én sem tudom még pontosan, hogy mi is ez. Szeretnék rájönni miért, és hogyan történt. Szükségem van egy kis időre, és egyedüllétre.  Éppen ezért egy időre elmegyek. Jól vagyok, nincs semmi bajom. Kérlek a többieknek ne szólj egy szót se erről a levélről. Írtam egy másikat, azt mutasd meg az orvosoknak, ha kell. Sajnálom, hogy így alakult, de nem tudok tenni ellene. Ígérem, hamarosan újra látjuk egymást. Szeretlek!
                                                                                                             Hxx"

El sem akartam hinni amit olvastam. Itt hagyott. De miért? És hová ment? Mi történt? Eszembe jutott a másik levél, így elővettem, hátha megtudok abból valamit. Azonban amint elolvastam rájöttem, ezt csak azért írta, hogy senki ne jöjjön rá történt vele valami, ami miatt elment. A levélben ez állt:

  "Köszönök mindent az egész kórháznak! Jól vagyok! Ne aggódjon senki, nincs semmi bajom. Egy időre elutazom, de hamarosan újra hazamegyek. 
                                                                                             HSx"

*Harry*
Néhány perc gondolkodás után kezdtem felfogni mivé is lettem. Azonnal, meglepő gyorsasággal pattantam fel, és pakoltam össze a cuccaimat. Két levelet hátrahagyva tűntem el a kórházból. Hihetetlen gyorsan futottam, amire egy normál ember nem képes. Nem mentem messzire. Kicsit kijöttem a városból, végig a pusztán, fel a hegyre. Volt ott egy kis fa házikó, ami elég jól látszott, már a mezőről is. Nem úgy tűnt, hogy laknak benne. Tele volt pókhálóval, és nem volt éppen tiszta. Egyszerű kis házikó volt, de a célnak megfelelt. 
                                                *****Egy héttel később*****
 
Szépen lassan kezdtem megfejteni képességeimet is. Rájöttem, hogy szemfogaim nem mindig hosszúak, csak ha ideges vagy éhes vagyok, azon kívül én szabályozom. Hihetetlen gyorsasággal futok, kiváló a hallásom, látásom, és minden szagot tökéletesen érzek, akár kilométerekről is.  Képtelen voltam enni, bármi normális kaját. Amikor emberek, és állatok közelében voltam, szinte vágytam a vérre. Mivel azért csak nem halhattam éhen, így kénytelen voltam megtanulni vadászni, és megölni az állatokat. Most már teljesen biztos, hogy VÁMPÍR lettem. Soha nem hittem, hogy léteznek, eddig csak a filmekben láttam. Elég nagy akarat erőm volt, hogy megtudjam tanulni, nem ölhetek embert, bármennyire is vágytam rá. Minden éjjel ott vagyok, Louis mellett. Mivel aludni sem szoktam, így elég unalmas az élet. Az pedig csak rá tesz egy lapáttal, hogy látom, mennyire szenved nélkülem, de én is nélküle. Rengeteget sírt, ahogy én is. Alig tud elaludni, és minden este sírva alszik el. Alig eszik, már le van fogyva. A bandának le kellett mondania eddig minden fellépést, meghívást, interjút, lassan már azon gondolkodnak, hogy véget vetnek a bandának. Mindent tönkretett az a nő azon az estén. Én azóta sem találkoztam sem vele, sem más vámpírokkal. A kérdések, hogy ki volt, és miért mentett meg, mindig a fejemben voltak. Nem tudtam hova tenni, ki volt az a nő. 
A napok teltek, és én már lassan egy hónapja eljöttem. Louis még mindig ugyanúgy szenved, de én sem változtam. Ne lépett tovább, hiába vártam. Rengetegszer járta körbe a várost, és a szomszéd városokat is. Képemmel a kezében állította meg az idegeneket, hogy nem-e láttak. Volt aki poénból azt mondta, hogy ott voltam nemrég, volt aki még az előtt látott, hogy kórházba kerültem, és volt aki még az életben nem hallott felőlem. Pár nappal később visszaköltöztem a városba. A város szélén éltem, mert itt közel volt az erdő, és erre nem nagyon jártak ismerősök. Szomszédaim persze voltak, de ők semmit sem tudtak rólam. Néha ha kinn is voltam, max pár mondatot beszéltem velük, mert mindig volt dolgom. A családomat rendszeresen látogattam, de nekik sem mondtam semmit. Megkértem őket, hogy senkinek ne szóljanak, hogy tudnak rólam bármit is. Úgy is tettek, mert Lou nagyon sokszor telefonált, vagy átment érdeklődni. Persze mindent tagadtak, de egyszer úgy is rá fog jönni. Ez lehet éppen egy rossz mondat, vagy egy rossz látogatási idő a családomnál, pont mint a mai nap..

19.rész

Sziasztok! Megjöttem! Mostantól szombatonként rendszerezem a részeket! ;) Kivétel lesz a jövőhét, mert nem leszek itthon egész héten, csak vasárnap. Gép közelben sem leszek, mert külföldön leszek a drága osztályommal.:D Szóval, a jövőhéten vasárnap lesz új rész! :)
A blogom most egy hatalmas fordulatot vesz, lehet, hogy nem fog tetszeni, de lehet, hogy igen! Sajnálom, de ezt így most muszáj! ;) 
Remélem azért tetszik! Jóolvasást! :D

*Liam*
Elég sok idő eltelt, de még mindig semmi nem történt. Lou a nyakamba zokogott, a pólóm már szétázott a könnyeitől, de ez volt a legkisebb problémám most. Csend telepedett az egész kórházra. Csak a szipogásunkat, és a szív hangot jelző gép sípolását lehetett hallani. Beletelt még pár percbe, mire a sípolás is megszűnt. Néhány másodperccel utána, újra az egyenletes pittyegést lehetett hallani. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és toltam el Louis-t magamtól. Kellett neki néhány perc, míg felfogja az egészet, de hirtelen apró mosolyából láttam, felfogta. Felnézett a plafonra, gondolom az ég felé, elmormolt egy "Köszönöm"-öt, majd az ajtó előtt állva várt egy orvost. Pár perccel később kilépett egy orvos, mögötte az összes műtős. 
-Mr.Tomlinson?-lépett Lou elé.
-Igen?-nézett rá Louis.
-Kérem jöjjön velem!-mutatott egy üres kórterem felé.
-Baj van Doktor Úr?-kérdezett vissza, majd bementek, de többet már nem hallottam. 

*Louis*
Hihetetlenül örültem, hogy Harry él, bár még mindig féltem, hogy felébredek, és elveszítem.
Amikor a Doktor elhívott beszélni, kezdtem félni. 
-Az a helyzet, hogy Mr.Styles nincs túl jól. A szíve leállt, de újraélesztettük. Azonban egyre kevésbé bírja a szíve ezt a sok műtétet. Jelenleg kómában van, de nagyobb az esélye annak, hogy nem ébred fel, mint annak, hogy igen.-közölte egyhangúan.
-Vagyis ez azt jelenti, hogy nagy esély van rá, hogy elveszítem.-kezdtem ismét könnyezni.
-Semmit nem mondhatunk biztosra, de lehetséges. Azonban a remény még mindig ott van. Van esélye arra is, hogy felépül.-tette kezét a vállamra bíztatóilag.
Rendben. Köszönöm, hogy elmondta. Bemehetek hozzá?-kérdeztem.
-Igazán nem tesz semmit, ez a dolgom. Persze. Válaszolni nem fog, de azt mondják, aki kómában van, az hallja a körülötte lévő hangokat.-vezetett ki, majd egy kézfogással elment.
Elmondtam a többieknek, hogy kómában van, és hogy nembiztos, hogy felébred. A részleteket nem mondtam, elég volt ennyi szenvedés így is. Ők csak benéztek az ajtón, majd elmentek haza, én pedig bementem szerelmemhez.

*Harry*
Mindenem fájt mikor felébredtem. Szemhéjamon mintha tonnás súlyok lettek volna, nem bírtam kinyitni. Mindenem fájt, nem bírtam megmozdulni, megszólalni, egyszerűen semmit. Csak feküdtem a csendben egy ideig. Hallottam, ahogy nyílt az ajtó, majd valaki lassan becsoszogott. Leült az ágyam mellett lévő székre, és csak szipogott. Megfogta a kezem, erőtlenül emelte szájához, majd megpuszilta azt. Letette kezem, de még mindig fogta. 
-Kérlek ne tedd ezt velem, velünk.-hallottam meg szerelmem gyenge hangját. Legszívesebben megszorítottam volna a kezét, megcsókoltam volna, és elmondtam volna neki, hogy mennyire szeretem, és ne aggódjon, mert meg fogok gyógyulni. De egyszerűen képtelen voltam rá. Még beszélt hozzám egy ideig, én pedig csak figyeltem. Nyílt az ajtó, majd egy női hang közölte, hogy mennie kell. 
-Holnap jövök! Szeretlek!-lehajolt, megcsókolt, amit képtelen voltam viszonozni, pedig mennyire szerettem volna, majd egy halk "Szia" után elment.
Képtelen voltam elaludni, csak szunyókáltam néhány órát. Hallottam ahogy nyílt az ablak. Azért tudtam, hogy az ablak, mert már ismertem annak a hangját is, az után a bizonyos éjjel után. Reménykedtem benne, hogy Lou jött vissza, és vártam, hogy megszólaljon.
-Sajnálom, ez most rettentően fog fájni, de hidd el, jobb lesz. Megmentem az életedet!-közölte egy női hang, de nem tudtam beazonosítani. Megfogta a kezem, megszorította, másikkal eldöntötte a fejem, majd leheletét éreztem nyakamon. Először nyakamba csókolt, majd beleharapott. Éreztem, ahogy túlságosan éles metszőfogai a húsomba vájódtak, majd iszonyatos fájdalom követte a harapást. Elhajolt nyakamtól, és csak szorította a kezem. Valamivel letörölte kicsordult véremet, majd leült mellém. Kezét mellkasomra tette, és várt.
-Sajnálom, mindjárt jobb lesz.-mondta.
Már legalább fél órája, de lehet régebb óta csak várt. Hirtelen a gép elkezdett hihetetlen gyorsasággal pittyegni, majd csak sípolt. Én még mindig hallottam, pedig aki meghal, az már nem hall semmit. Hallottam az ablak csapódását, majd végre nagy nehezen kinyitottam a szemem. Csináltam a telefonommal egy képet a harapásról, mellesleg a gép még mindig sípolt, így inkább kihúztam, ezért elhallgatott. Megnéztem a képet. Elég durván néztem ki. A harapás alig látszott, de a vörös szemem annál inkább. Eddig nem csinált ilyet a vaku, de gondoltam csak este van, és azért. Bár nem voltam teljesen biztos benne, ezért felkapcsoltam a mellettem lévő kis lámpát. Önkamerával megnéztem, hogy festek, azonban a látvány ami fogadott ledöbbentett. Vörös szemeim voltak, és ha ez nem lett volna elég, próbáltam erőltetni egy mosolyt, hogy kinézzek valahogy, és megláttam hatalmas, hegyes metszőfogaimat.......

18.rész

Sziasztook!! Látom felpörögtetek! :) Kicsit duplájára nőtt a megtekintések és a megjegyzések száma..:) Persze mindenkinek megvan a saját véleménye, ezáltal olyan is volt ami kifejezte nemtettszését.. Ezvan.:) Nem húzom az időt.. Ez a rész egy rövidebb, amiért bocsánat, de így akartam a végét, és nem tudtam tovább húzni, és  nem a legjobb hangulatú rész lesz.. Kell néha ilyen is.;)
Jóolvasást! :* :)

*Louis*
Miután Harry elaludt, kimásztam és elindultam haza. Lassan botorkáltam, már hajnalodott, a város kezdett ébredezni. Az emberek, a madarak, egyre több kocsi. Hazaértem, és fáradtan dőltem be az ágyba. Nem aludtam sokat, max egy órát. Mivel már teljesen világos volt, így nem is tudtam volna visszaaludni, de nem is akartam. Ránéztem az órára, már 7:30 volt.  Még fél órám van a műtétig, hogy láthassam. Azonnal felpattantam, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert kicsit megszédültem. Vártam pár másodpercet, majd mikor kitisztult a kép, elbattyogtam a szekrényemhez. Felvettem egy sima fehér pólót, és egy fekete csőnadrágot vettem fel. Lementem, felkaptam a Vans cipőm, és egy üveg vizet, majd kocsiba ültem, és bementem a kórházba. Bár gyalog is be mehettem volna, de akkor nem értem volna be még a műtét előtt. Nem telt bele öt percbe, és már a portánál voltam. Közöltem, hogy kihez jöttem, és közölték, hogy még negyed órám van, hogy beszéljek vele mielőtt műtik. Szaladtam a kórterme felé, hallottam, hogy a többiek már bent vannak. Bekopogtam, majd egy halk "Gyere!" után benyitottam. Hazz mosolygós arcával találtam szembe magam. Nem úgy nézett ki, mint aki fél. A többiek pont búcsúzkodtak, majd egy pacsival leléptek. Persze ők sem mentek el, csak ki ültek a folyosóra.
-Jóreggelt! - mosolygott.
-Csak reggelt! Hogy jót? Azt nehezen..-sóhajtottam. Lehajoltam, megcsókoltam, és leültem az ágya melletti székre. 
-Ne legyél már ilyen! Szerelek!-fogta meg a kezem.
-Én is téged! És pont ezért aggódom.-szorítottam meg kezét.
-De meg fogok gyógyulni.-mosolygott, de láttam szemében, hogy ő is fél, és kételkedik.
-Előttem nem kell megjátszanod magad Harry! Látom, hogy te sem vagy boldog!-mondtam neki.
-De igen is boldog vagyok. És tudod miért?-csak kérdőn néztem rá, választ várva.
-Azért, mert te vagy nekem. A tegnap este volt életem egyik legjobb napja, és ha az utolsó volt is boldog vagyok, mert veled tölthettem. Szeretlek.-ült fel, és megcsókolt. Minden érzelmét beleadta ebbe, mintha az utolsó lenne. Megkönnyeztem mondatait. 
-Én is Szeretlek!-nem tudtam többet mondani, mert bejött egy nővér. 
-Sajnálom Mr.Tomlinson, de ki kell mennie, a beteget elő kell készíteni a műtétre.
-Rendben, megyek már.-még egy gyors csókot nyomtam Hazza homlokára, majd kimentem. Leültem, beszélgetni próbáltam a fiúkkal, de túl ideges voltam. Ők kimentem egy kis friss levegőt szívni, én bent maradtam. Nagyon fáradt voltam, így elszunyókáltam a székben ülve. 
Iszonyatos hát fájással, és egy sípoló hangra ébredtem. Felálltam, ás láttam, hogy a többiek az ajtóban állnak könnyes szemmel.
-Mi történt?-léptem oda hozzájuk.
-Harry....me-meghalt.-szipogott Niall. Fel sem fogtam hirtelen mit mondott. Így már megvan, honnan a sípolás. Szemembe könnyek gyűltek.
-De Miért? Mikor?-nem akartam elhinni.
-Nem tudjuk miért. Körülbelül 3 perce, azóta próbálják újraéleszteni.-szipogott Zayn is. Őt még soha nem láttuk így megtörni.
-De az nem lehet! Nem hagyhat itt! NEM!!-kiabáltam. Liam odajött, átölelt, én pedig nyakába hajtottam a fejem, és csak sírtam. Nem történhet ez velem, velünk!

17.rész

Sziasztok! Jelentkezem egy újabb résszel!:) Régen volt rész tudom, de közbe jöttek dolgok, és ez megint nem a ti dolgotok..;) Sajnálom, hogy ritkán van rész, de megteszem amit tudok! :) Ez a rész kicsit hosszabb, s más lesz mint a megszokott! ;) A részben a segítséget nagyon szépen köszönöm az egyik kedvenc blogom: http://inyourimaginationstories.blogspot.hu/   vezetőjének: Zsoo-nak! Örök hálám üldözni fog érte! :D Figyelem!! Az első ilyen alkalom A RÉSZ +18-AS!! Szeretnék látni egy-két véleményt! Aztán jön a következő rész!
Remélem tetszik! 
Jóolvasást! :)

*Louis*
Amint a fiúk elmesélték, hogy mi lesz holnap, gondolkodás nélkül bementem Harry-hez. Elötte is szerettem volna, de nem volt elég bátorságom, és nemn tudtam, hogy fogadna.. Örülök, hogy végre megbeszéltük a dolgokat, de félek a mától. Bennvoltam vele a látogatási idő végéig, és most is épp a kórházba tartok, hogy bentlegyek vele a műtét előtt. Mikor beértem a nővérek mivel csak egyszer láttak, és mivel rengeteg ember megfordul itt nap mint nap, nem emlékeztek rám. El kellett magyaráznom ki vagyok, kihez jöttem, és mi közöm van hozzá. Persze nem voltam velük teljesen őszinte, de elég volt ennyi is. Én már tudtam, hogy hova kell mennem, de azért elkísért egy nővér.
Bekopogtam, de nem jött válasz, ezért benyitottam. Szerelmem még édesen szuszogott, mély álomba merülve. Nem akartam felkelteni, ezért csendben lepakoltam, gondoltam megvárom míg felkel. Nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg, így lehajoltam, megtámaszkodtam, vigyázva, hogy ne keltsem fel, megcsókoltam. Egy morgás, és egy mosoly volt a válasza. Fel akartam állni, de hirtelen pólómnál fogva visszarántott, és megcsókolt. Belemosolygott a csókba, majd felnevetett mikor elengedett.
-Jóreggelt!-mosolyogtam.
-Nekedis szerelmem.-mosolygott ő is.

*Harry*

Féltem! Nagyon féltem, de erősnek kellett lennem,  Lou miatt és a többiek miatt is, bár ők még nem voltak benn. Már egy órája csak beszélgettünk, röhögtünk, és elvoltunk.
-Szeretlek!-mondtam.
-Én is téged!-mosolygott, de  láttam, hogy könnyes a szeme.
-Baj van Lou?
-Csak félek, hogy elveszítelek.-engedte szabadjára könnyeit. Nekem sem volt már olyan könnyű erősnek lenni, de tartottam magam amennyire tudtam.
-Erős leszek, kitartok, és nem fogsz elveszíteni.-mosolyogtam rá.
-Nem bírnám ki nélküled.-ült az ágyamra.
-Ne is gondolj erre.-húztam le egy csókra.
Eltelt még egy fél óra, majd megjelentek a többiek. Velük is beszélgettem egy-két órát, de aztmondták lelépnek, hagynak minket kettesben.
-Vigyázz magadra tesó!-boxolt a vállamba Zayn, megölelt, és arrébb állt.
-Kárba ne menjen az a sok Pizza amit majd rendelünk, mikor hazajönnél!-mosolygott Niall. Mindig fel tudja dobni kicsit a hangulatot. Ő is megölelt, majd odébbállt Zayn-hez.
-Erős vagy, tarts ki!-jött végül Liam, aki szorosan megölelt, és az Ő szemében is könnyek csillogtak. Végül elmentek, és ketten maradtunk.
Mivel pont dél volt, és a látogatási időnek ilyenkor délután kettőig vége, hozták az ebédet, és ki akarták küldeni Louis-t, de ő nem tágított. Végül annyira kitartóan mellettem volt, hogy bent maradhatott. Részben ez azért is volt, mert mint útólag kiderült, ez még egy kezdő nővér volt.
Mikor már újból elkezdődött a látogatás, és a zsongás a folyosón, egyszer csak megjelent a főorvos az ajtóban. Tudtuk mi jön most, ezért Lou leült mellém, és kezemet szorongatva vártuk a híreket.
-Nos, mikor evett utoljára?-csodálkoztunk a kérdésen, de gondolom ez is egy feltétel.
-Nemrég, délben.-válaszoltam. Az orvos elképedt, majd idegesen folytatta.
-Az nem lehet. Ki volt ilyen felelőtlen? Melyik nővér hozott ebédet?-kérdezte.
-Az az új nővér, a nevét nem tudom.-válaszoltam, kezdtem megijedni.
-Gondolhattam volna. Ez esetben a műtétet át kell rakjuk. Holnap reggel műtjük. Kora reggel.-közölte, sok töprengés és olvasgatás, meg telefonálás után.
-Rendben értem.-bólogattam. Furcsálltam, de valamilyen szinten örültünk neki, így még több időnk lesz együtt. Letelt a látogatási idő, így már tényleg mennie kellett haza. Amúgy is egy órával többet maradt benn. Legközelebb már csak műtét után láthat. Könnyes szemmel nézett rám, már én is rá.
Végül megcsókolt úgy, mintha ez lenne az utolsó. De mint minden jónak, ennek is vége szakadt. Kitessékelték, engem egyedül hagyva.
Elküldtek zuhanyozni, mert annyira tudtam mozogni. Sokáig telefonoztam még utána, egyszerűen nem voltam álmos. Egyre jobban féltem. Féltem, mi lesz, ha nem élem túl. Mi lesz Louis-val? És a többiekkel? A bandával? A családommal? Rengeteget gondolkodtam. Olyan fél tizenkettő felé letettem a telefonom, és megpróbáltam aludni. Már vagy egy órája csak forgolódtam, mikor valami koppanást hallottam. Nemtudom mi lehetett, de mivel az utcai ablak felől jött, és mivel már a sokadikat hallotam, kezdtem megilyedni. Először azthittem esik az eső, de ez nem olyan volt. Végül rávettem magam, hogy odamenjek megnézni. Egy alakot láttam az ablak előtt, de nem tudtam hirtelen kivenni ki az. Közelebb jött, pontosabban odajött az ablakhoz, és megláttam Louis-t vigyorogni az ablakban. Kinyitottam az ablakot, mire bemászott.
-Mit keresel itt?-csodálkoztam.
-Nem gondoltad, hogy nem töltöm veld az estét? Belegondoltam abba is, hogy akár ez az utolsó esélyünk a közös estére.-mondta.
-És ha észrevesznek?-akadtam ki, de azért örültem, hogy ittvan.
-De nemfognak.- csókolt meg.
-Ha te mondod.-ültem le az ágyra. Beült az ölembe, átkarolta a nyakam és megcsókolt.
 Abba a csókba beleadott mindent, ellenben nekem nem igazán volt kedvemre, hogy egy kórházba ennyire intim helyzetbe kerülök vele. Olyan szenvedélyesen, olyan hűségesen csókolt, hogy éreztem a műtét után össze fog roppanni. Ezért is mentem bele, és helyeztem kezeimet derekára. Ajkai szenvedélyesek voltak, lágyak, talán még soha nem csókolt így. Féltem, hogy elvesztem, hát hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak szeretne. Mindketten úgy csókoltunk, mintha ez lenne az utolsó...bár reméljük, hogy nem. Pillanatok kérdése volt,míg az agyam elborult, így kezeim maguktól markoltak az anyagba  Louis derekán. Ajkaimra mosolygott, majd lihegve távolodott el tőlem. Szemei szeretetteljesen csillogtak rám, mintha a sivatagban bukkannának egy kevéske vízre.
- Harry, talán ez az utolsó esténk együtt... - jegyezte meg halkan, miközben kezét arcomra simította. Bőre alatt forrt a bőröm, puszta érintése lángolásra buzdított.
- Ilyet ne mondj többé! - szóltam rá.
Nem akartam ezt hallani, nem akartam, hogy kiejtse a száján az amúgy tényt. Úgy éreztem, akkor túl nyilvánvaló lesz, próbáltam hazudni, játszani, hogy minden rendben van csupán miatta, de a hazugság önmagamnak volt a legnehezebb. Tudtam, hogy összeroppan, ha én elmegyek, ez az, ami küzdelemre sarkallt, minden pillanatban, azonban magányos perceimben én is eltűnődtem azon, mi lesz Vele, a srácokkal, a családommal, ha mégsem sülne el jól a műtét. Amikor egyedül voltam, még egy könnycseppet is elengedtem, mely kifejezte, minden magamba fojtott kétségem és fájdalmam. Az az egy, hősies könnycsepp volt a jelképe valódi aggodalmamnak.
- Én is félek, de ez most másodlagos. A lényeg, hogy az utolsó estét Veled akarom tölteni...ÚGY. - mondta komolyan a szemembe nézve.
Az agyam lesokkolt, az az utolsó szó visszhangot vert a fejemben. Nem mondta ki nyíltan, mi a szándéka, mit tervez, amibe engem is bele óhajt vonni, azonban tisztán értettem ennyiből is, és eléggé ledöbbentem, amint tudatosult bennem igazán.
- Úgy? - kérdeztem hebegve, egészen halkan inkább csak magamnak, Ő mégis felelt rá:
- Igen, Úgy. - bólintott hozzá határozottan.
- D-de, Lou! Egy kórházban vagyunk, a vesém pedig gyakorlatilag nincs is. - emeltem el egyik kezem derekáról, hogy hajamba tudjak túrni.
- Hazza, kérlek! Olyan emléket szeretnék, amelytől kiver a víz álmomban is, ha... - csuklott el a hangja, de én segítettem neki.
- ...ha nem jól sikerül a műtét. - fejeztem be helyette, mire leszegte a fejét, és aprót bólintott.
Sokáig gondolkoztam, mi legyen, míg Ő csupán néha-néha sandított fel rám szeme sarkából. Bár próbálta nem mutatni, azonban a kezei görcsösen szorították csípőm mellett az ágyneműt, tehát próbálja visszatartani a sírást. Most valahogy nem féltem attól, hogy kimondom azt, amit eddig próbáltunk a szőnyeg alá söpörni alattomos módon, mintha nem lenne ott.
- Rendben. - nyögtem ki végül gondterhelten.
Lepetten kapta fel a fejét rám, szemében egy pillanatra döbbentség csillant, talán Ő maga sem hitte el, hogy belemegyek, hisz egy kórházban vagyunk, azonban hamar váltotta ezt az öröm. Szeretettel pillantott rám, és enyémnek döntötte a homlokát. Talán neki nem tűnt fel, de én figyeltem a kezét, és most engedett fel, elengedte a takarót, és hasamtól kezdve fölfelé indult meg mellkasomon, majd nyakamra simult, és megcsókolt. Ajkaink lassan táncoltak először, majd ez fokozatosan gyorsult. Hagytam, hogy Ő irányítson tekintve, hogy én a sok műszernek hála az ágyhoz lettem kötve, az infúzió miatt még a karomat sem tudom befeszíteni, így elég érdekesnek indul ez az egész. A szívritmus-mérőműszer folyamatosan gyorsult, miközben csókolóztunk, így nevetve szakadtam el tőle. Nem fair, hogy ennyire nyilvánvaló, amikor élvezem a dolgokat. Arra gondoltam, hogy ha visszanézik reggel a nővérek vagy a doki a szívem ütemességét, eléggé megdöbbennek. Nem tudtam, hogyan fogom kimagyarázni, de akkor nem is érdekelt.
Louis még mindig az ölemben ült, de nem nehezedett rám, térdein tartotta magát, így a fehérítő szagú takarót is ki tudta húzni közülünk. Lábaimat megcsapta a hűvösebb levegő, azonban addigra már olyan szinten fel volt hevülve testem, hogy még kicsit jól is esett. A kórházi ruha rengeteget engedett látni testemből, arról nem is beszélve, hogy a hátulja nyitott volt félig, csupán gombok fogták össze. Lou visszaereszkedett a combomra, én pedig fölsője széléhez nyúltam, és lassan húztam le róla, hogy közben szemügyre tudjam venni számomra tökéletes felsőtestét. Kacéran mosolygott rám, miközben le akarta venni rólam sápasztó, zöld színű ruhámat, azonban homloka ráncba szaladt, mikor nem talált rajta fogást.
 - Letépném rólad, de kétlem, hogy reggel örömmel fogadnák a nővérkék. - kuncogott, majd ajkait ismét egy vonallá préselte, ahogy le akarta szedni rólam.
- Magyarázhatnám egy ideig. - nevettem el magam, de persze csak halkan. - Lou, nem fogod tudni levenni, mindenhol vezetékek lógnak ki belőlem. Máshogy kell megoldanunk.
Felpillantott rám, ajkait még mindig kicsit talán sértetten préselte össze, amitől szeretetteljesen mosolyognom kellett. Lassan nyúlt az anyag aljához egy gyors puszi után ajkaimon. Felhajtotta ameddig csak tudta, így a mellkasomon nem látszódtak a madarak, de a pillangóm már kint volt. Huncut módon elmosolyodott, miközben Ő is levette magáról a nadrágot. Egy boxerben ücsörgött az ölemben, mintha ez olyan normális lenne, hogy egy kórházban ilyet teszünk. Még mindig nem tudtam teljesen feloldódni, de nem hagyott sok időt gondolkodni az elkövetkező dolgokon, mind rövidtávon, mind hosszún.
Megragadta kezem, és fenekére vezette, miközben ajkaink között már csak kis távolság volt. Huncut módon mosolygott, majd végre megcsókolt. Nem csináltam semmit, bár kezemet még mindig fenekére szorította fél kézzel, azonban mikor a másikkal megmarkolta férfiasságomat, én is megtettem ezt hátsójával. Félbeszakadt a csók, Ő pedig aljas módon tekintett szemembe, elégedett volt magával, hogy ezt váltotta ki belőlem. Lassan kezdte dörzsölni ágyékom, amitől halkan nyöszörögtem, fogaim összeszorítottam, hogy ne legyek hangos. Csókot hintett a pillangómra, majd lejjebb mászva lehúzta rólam alsómat, majd az övé is ilyen sorsra jutott. Abban a pillanatban már nem érdekelt, mennyi feleslegesnek tűnő ruhadarab sorakozik mellettünk a földön. Bennem volt a félelem, hogy mindjárt megjelenik az éjszakás nővér, ugyanis látja a monitorján, milyen rohamosan megnőtt pulzusom, melyet nekünk a gép csipogása mutatott. Louis csupán jót mosolygott ezen, alattomos, cinkos módon.
- Kész vagy? - kérdezte halkan, mire megcsóváltam a fejem.
- Lou, fájni fog, semmit nem tettünk! - tiltakoztam halkan.
- Szerinted most lenne időnk az előjátékra?! Engem nem érdekel a fájdalom! - nézett rám elszántan, és készült leereszkedni csípőmre, azonban elkaptam csuklóját.
- Kérlek! Nem akarom, hogy a fájdalom miatt legyen olyan emlékezetes. - néztem aggodalmasan a sötétben csillogó kék íriszeibe.
- Rendben. - sóhajtott, talán belátta, hogy igazam van, és tekintve, hogy még soha nem volt fiúval, tényleg jobb lenne, ha elsőnek tisztességesen csinálnánk.
Megragadta kezem, és szájába vette középső ujjam. A szeme csillogott, míg én ettől a tettétől kicsit elpirultam, ugyanis beindult a fantáziám. Elképzeltem, hogy ezt nem az ujjammal teszi, amitől hasam egy pillanatra megfeszült, majd elernyedt izmom. Fenekéhez vezettem ujjam, és belé hatoltam. Összeszorított fogai között egy kígyókat megszégyenítő sziszegés szökött ki a pillanatnyi fájdalomtól. Leszorította szemeit, hasamra támaszkodott, amint kicsit előre dőlt. Örültem, hogy nem hagytam azonnal a lényegre térni, tekintve, hogy ez is kellemetlen neki elsőre. Azonban még egy ujjam után egy nyögés csúszott ki ajkai között, és megcsókolt ebből gondoltam, élvezni kezdte a dolgot. Belemosolyogtam szánk heves érintkezésébe, majd úgy ítéltem, elég lesz az előkészület, és ebben a pillanatban Ő is kihúzta magát ölemben.
- Lou, ugye van nálad óvszer? - kérdeztem óvatosan.
Nem hittem, hogy olyan felelőtlen lenne, hogy nincs nála, mikor nyilván már akkor tudta szándékát, mikor ide jött. Szerencsére nem csalódtam benne:
- A gatyám zsebében van. - suttogta halkan, hangja remegett.
Sürgetőn pillantottam rá, bár még mindig nem tartottam teljesen jó ötletnek ezt az egészet, azonban már nem volt visszaút. Átléptük azt a bizonyos határt, mely amúgy is hajszál volt csupán egymás közelében. Lenyúlt oldalra, és felhúzva kicsit a földről egyik kezével, elkezdte előtűrni az óvszert. Hihetetlenül megkönnyebbültem, mikor nem csupán egyet vett elő, mint ahogy én is hordom a pénztárcában, hanem egy egész csomagot. Természetesen készült, tudta, hogy el fog csábítani egy kórházban, amit még mindig abszurdnak tartottam, de neki nagyon nehéz ellenállni. Kivette, majd visszaejtette nadrágját a földre. Ismét az ölembe ült, majd kivéve egyet felgörgette férfiasságomra. Jóleső érzés fogott el, mikor hozzá ért, már nagyon igényeltem a törődést, de tudtam, hamarosan a mennybe juttat. Oldalra akarta tenni a kis csomagot, azonban megfogtam a kezét. Én is kivettem egyet, és feltéptem. Értetlen nézett rám, miközben felgörgettem férfiasságára. Szerintem teljesen másra gondolt, mint én azt akartam, így megmagyaráztam gyorsan:
- Nem akarok koszt, és bizonyítékot. Reggel nekem kell magyarázkodni majd a nővérkéknek, ezt ne feledd! - kuncogtam halkan.
Szórakozottan elvigyorodott, és nyomott egy csókot orromra.
- Csinálhatom végre? - kérdezte izgatottan.
Bólintottam, de ismét elmémbe mászott a bizonytalanság, azonban akárhogy is igyekeztem páros lábban kirúgni onnan, nem távozott. A gép gyorsabban kezdett csipogni mellettünk, mikor ölemben tartva magát ráereszkedett férfiasságomra. Ő is felnyögött és én is, mikor sikeresen benne voltam. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy ennyire rá hagyok minden fizikai munkát, de hála a zsinóroknak ágyhoz lettem kötve. Ha minden jól alakul, megismételjük ezt, és akkor úgy fogom kényeztetni, ahogy csak tudom, tekintve, hogy most mindent neki kellett csinálnia. Azonban látszólag nem bánta.
Mozogni kezdett ölemben, mire ajkaimba haraptam. Nagyszerű érzés volt, senkit nem szerettem eddig úgy, mint Louis-t, így nem is volt kérdés, hogy vele lesz legjobb a szeretkezés. Ő is nyöszörgött mozgás közben, élvezte...nagyon élvezte. A haja kócosan állt, talán én tettem tönkre csók közben, nem tudom...akkor nem emlékeztem, mi vezetett ide, még a pillanatnyi fájdalmat is elfelejtettem, mely a hátam aljába nyilallt olykor-olykor. A szeme csillogott, olyan szeretettel nézett rám, mint talán még soha. Előre dőlt, így megcsókoltam, amit azonnal viszonzott. Úgy kapott fejem után, mintha el akarnék szakadni, pedig eszem ágába sem volt. Mikor eltávolodott tőlem, semmi egyéb nem hallatszott a szobában, mint halk szuszogásunk, néha esetleg egy-egy kicsúszott nyögés, melyeket oly' nagy erőfeszítéssel próbáltunk visszatartani, nehogy felverjük a kórházat. Na, meg persze a gép vad csipogása mellettünk. Reménykedtem benne, hogy a nővér elszundított, vagy éppen elugrott kávéért, így nem látja ezt a monitorán. De az is lehet, én tudom rosszul, és nem figyelik ennyire életjeleimet.
Louis enyémnek vetette homlokát, én pedig vadul markoltam csípőjét, biztosan meg fognak maradni ujjam nyomai, de legalább lesz, ami emlékezteti, ha mégis...nem! Erre most nem gondolok, pláne nem ilyen közel a csúcshoz. A végén még elmegy a kedvem ettől a gondolattól, és kezdhetjük elölről.
- Szeretlek. - suttogta ajkaimra remegőn.
- Én is szeretlek. - feleltem kicsit magabiztosabb hangon.
Hátra vetettem a fejem, összeszorított fogaim között szívtam be kicsit hangosabban a levegőt, amikor éreztem, hamarosan vége van. Megragadtam Louis büszkeségét köztünk, és az Ő ütemét felvéve mozgatni kezdtem a csuklóm, hogy egyszerre érjen véget szeretkezésünk mindkettőnknek. Felnyögött, azonban rögtön kontrollálta is hangját. Ismét csípőmre támaszkodott, amint 8-asokat kezdett leírni csípőjével, így számomra véget ért a hajsza. Megmásztam azt a bizonyos dombot, melynek tetején az álomvilág vár. Eddig csalogatott magához, most beléphettem kapuin Louis-val egyetemben, aki alig pár pillanatra rám érkezett. Kezével hasamon támaszkodott, előre dőlve lihegett. Összekulcsoltam ujjainkat bőrömön, mely hullámzott a heves levegővételtől. Fáradt mosollyal pillantott fel rám kócos haja alól, izzadtság gyöngyözött homlokán, ahogy nekem is. Kipirult, szeme mégis csillogott, minden fáradtság ellenére, méghozzá olyan szeretettel, hogy azt hittem, magába szippant, és eltűnök benne örökké. Nyomtam egy puszit előre hajolva homlokára, amin elmosolyodott, majd lemászott rólam. Végre a gép is megnyugodott, és már csupán egyenletes csipogások jöttek, bár kicsit még hevesek. Soha nem tudtam, mi játszódik le a szívemmel egy szeretkezés során, most már tudom, hogy Louis-val kihagy néha, és olyan sebességekbe gyorsul fel, hogy szinte egybefolytak a sípoló hangok. Elmosolyodtam ezen, fáradt voltam. Louis segített, így lekerült rólam is az óvszer, amiket jópár papírzsepi fogságában majd kint fog kidobni. Mégsem a kórtermem kukájában kéne landolniuk. A ruháim is visszakerültek a rendes helyükre, majd miután felöltözött, rám hajtotta a takarót.
- Álmodj szépeket Hazza! - lehelt egy puszit ajkaimra.
- Nem maradsz itt még egy kicsit? - kérdeztem álmosan, reménnyel hangomban.
- Mennem kell, így is beszöktem. De ezek után, már igazán lényegtelen, ha megvárom, míg elalszol. - mosolygott rám.
Bólintottam, és arrébb másztam kicsit az ágyon, így mellém tudott dőlni. Féloldalasan feküdt, lába lelógott az ágyról, nem vette le a cipőjét. Lágyan cirógatta mellkasomat és karomat, miközben lehunytam a szemem. Abban a pillanatban úgy éreztem, az talán utolsó estét nem is lehetett volna szebben eltölteni, mint Louis-val ilyen módon.

Hajrá Directionerek!

NE ADJUK FEL!!! Nekem is megvan nyitva párszor+ telón és húgom gépén is megy! :) Meg tudjuk csinálni!!   https://www.youtube.com/watch?v=_kqQDCxRCzM

A következő résszel a napokban jelentkezem!! ;)

16.rész

Halihó!
Meghoztam a kövi részt mint látjátok! Ehhez most nincs hozzáfűzni valóm, és nem vagyok olyan hangulatban..;) 
Jó olvasást! ;* 

*Harry* 
3 napja bent fekszek ebben a nyomorult kórházban. A vesém leállt, és összeestem. Most még találgatják, vizsgálják, hogy mi történhetett. Ha akkor éppen nem ment volna boltba Niall, mert éhes volt, akkor ott halok meg a járdán. Neki köszönhetem, hogy még élek. A fiúk rendszeresen bejárnak, amikor ráérnek. Persze Louis nem. Most is éppen látogatási idő van, és telefonáltak, hogy nemsokára itt vannak. Tényleg hamar ide értek, nem telt bele 5 percbe, és már ketten is bent ücsörögtek.
-Niall-t hol hagytátok?-kérdeztem.
-Azt mondta még meglátogatja a büfét, és utánunk jön.-röhögött Zayn, velem együtt.
-És Lou?-nem mintha nem tudnám, hogy nem jön be, csak jó lenne.
-Azt mondta dolga van.-húzta el a száját Liam. 
-Valahogy gondoltam.-nem lepett meg. 
Eltelt egy hét, és még mindig csak ők 3-an jártak be hozzám. 
A 8. nap reggel bejött egy nővér, nem éppen jó kedvel. 
-Jóreggelt.-köszönt.
-Reggelt.-mosolyogtam.
-Nem a legjobb híreket hoztam.-mondta.
-Hallgatom.
-Szóval a vizsgálatok alapján valami elzárta a veséjét. Meg kell műteni, de elég kockázatos.-közölte.
-Vagyis akár bele is halhatok?-kérdeztem.
-Egyenlőre nem tudok biztosat mondani, de kevesebb az esélye annak, hogy túléli, mint hogy nem.-mondta.
-De ha nem műtenek, akkor meg mindenképpen meghalok. Nem?-kérdeztem.
-De, valamilyen szinten igaza van.-bólogatott.
-Akkor nincs választásom.-láttam be.
-Nincs. Most megyek, de a műtétre csak holnap kerül sor legkorábban.-lépett le.
-Rendben, köszönöm.-szóltam utána. 
Felhívtam a fiúkat, elmeséltem nekik a dolgokat. Ma nem tudnak bejönni, mert dolguk van. Remek, pont ilyenkor hagynak egyedül. Elszórakoztam még egy ideig a telefonommal, majd hozták a kaját. Nem volt valami nagy luxus, de már éhes voltam. Nem mondhatnám, hogy jól laktam, de már nem voltam annyira éhes.                   
Délután, mikor eljött a látogatási idő, én csak hallgattam, hogy milyen sokan járkálnak a folyosókon. Egy óra elteltével kopogtak az ajtómon.
-Gyere!-kiabáltam. Fel sem néztem a telefonomból, csak hallgattam, ahogy besétál és leül mellém. Mikor odanéztem, el sem hittem, hogy ki ül mellettem. Louis ült be mellém, egy nagy szatyorral. 
-Nézd Harry! Úgy gondolom ideje lenne megbeszélnünk.-nézett rám sajnálkozóan.
-Mit akarsz ezen megbeszélni? Először megcsalsz, most meg mikor majdnem meghaltam, még csak ide se dugod a képedet?-emeltem fel kicsit a hangomat.
-Én sajnálom, már rengetegszer bocsánatot kértem, de még mindig nem elégszer. Azért nem jöttem be, mert nem volt elég bátorságom. De elmesélték a többiek, hogy mivan, és rögtön jöttem.-kezdtek könnyek gyűlni a szemébe.
-Minek? Hogy még utoljára megbánthass?-kezdtem énis könnyezni.
-Nem Harry! Én szeretlek! És attól, hogy egyszer részegen elkövetem egy nagy hibát, amiért már milliószor bocsánatot kértem, attól még szeretlek.-szipogott.
-Én is szeretlek, és már rég megbocsájtottam, csak nem volt elég akarat erőm beszélni veled.-sírtam én is.
Rám mosolygott, majd megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta.
-Én is téged.-húztam le még egy csókra.
-Mellesleg, hallottam, hogy nem a legjobb a kaja, ezért hoztam egy kis kaját.-vigyorgott.
-Ohh kössz Lou, te vagy a legjobb.-mosolyogtam. Már csak azon kellett izgulnunk, hogy mi lesz holnap a műtéten..