26.rész

Sziasztok! Újabb szombat, újabb rész.:D Ez megint egy hosszabb.:) Ebben a részben egy új szereplő is bemutatkozik.;) Remélem tetszik! Várom a véleményeket!
Jóolvasást! :* ;) 

*Louis* 
A koncertek azóta is teljesen normálisan zajlanak. Bár én furcsállom, hogy  sehol nem tűnik fel senkien, még a fiúknak sem, hogy Harry más. Azért az, hogy soha nem eszik, ha együtt vagyunk valahol étteremben, vagy valakinél. Mindig fitt és sosem fáradt. De lehet, hogy jól takarja, csak én beszélem be magamnak. Most is éppen ebédeltünk, de persze Harry mivel "nem volt éhes" elment vásárolni, meg vadászni. Persze a többiek csak a vásárlós részről tudtak.

*Harry*
Mivel a többiek ebédeltem, így én is elmentem vadászni, meg vásárolni, hogy legyen mit mondanom, mikor eljövök otthonról. Visszaértem a vadászatból, és elmentem a legközelebbi boltba. Elég sok mindent kellett venni, de mivel volt kocsim, így nem volt nehéz. Már a pénztárnál álltam, egy teli bevásárló kocsival, és vártam a sorom. Előttem egy fekete hajú, nem túl magas, elég vékony lány állt. Először csak hátulról láttam, majd hátrafordult, és egy másodpercre találkozott tekintetem az övével. Fekete szemei voltak, és fehér bőre.

 Elég furcsa kisugárzása volt. Gyorsan lerendeztem a fizetést, majd amilyen gyorsan csak tudtam bepakoltam, és a lány után indultam. Nem volt nehéz megtalálni, mert nagy fekete autója volt, és mert az illatáról megjegyeztem. Egy ideig mentem utána, persze tisztes távból, majd mikor félreállt egy erdőnél, én is megálltam. Elindult gyalog befelé egy ösvényen, én pedig utána mentem, minden fánál megállva. Már legalább 15 perce sétáltunk, mikor megállt. Megálltam, és egy fa mögé húzódtam, hogy ne vegyen észre, ha hátrafordul.  Vett egy mély levegőt, felnevetett, majd megszólalt.
-Fölösleges elbújnod Harry. Tudom, hogy itt vagy.-fordult meg, bár hangjában nem volt gonoszság, de ismerős hangja volt.. Kiléptem a fa mögül, hogy szembe álljak vele.
-Ki vagy te? És honnan tudod a nevem?-kérdezősködtem, bár én követtem, de mégis furcsa volt.
-Nem ismersz meg? Hiszen nekem köszönheted, hogy "élsz"!-mutatott idézőjelet. Ekkor beugrott. Aznap éjjel, a kórházban, Ő volt az.
-Te? De miért? Ki vagy te?-tettem fel a kérdéseimet, mert még mindig nem tudtam, hogy nekem mi közöm hozzá.
-Igen, én voltam. Hogy miért? Mert kaptam a hírt, hogy halálodon vagy, és amint tudtam, mentem.-mosolygott. De még mindig nem tudtam, hogy ki Ő.
-Honnan kaptál hírt rólam? És mért jöttél megmenteni? Mi közöd hozzám?-kérdezősködtem tovább.
-Hát nem emlékszel? Persze, hogy is emlékeznél, hisz nagyon régen volt. Hány éve is? Hét-nyolc, azthiszem.-magyarázta, miközben már közelebb jött.
-Mi volt nagyon régen? Kérlek mond már el érthetően. Egyáltalán, még a nevedet sem tudom.-hiába magyarázott, én még mindig nem jöttem rá semmire.
-Alison Cox.-mosolygott a lány. Néhány másodpercbe beletelt, míg kikerestem, hogy honn is ismerős, majd a felismeréstől a szám tátva maradt. Azt se tudtam, mit mondjak.
-A-Alison? De hiszen te... hogykerüsz ide? A család már hét éve gyászol! Te élsz? De ezt hogy?-össze vissza beszéltem. Alison volt az unokahúgom. Anyám testvérének a lánya. Az egyetlen lánya. Nagyon jól kijöttünk, mindig egymásnál voltunk, napokig nem lehetett minket szétszedni. Aztán 13 évesen elment egy házibuliba, ahonnan nem jött haza. Hónapokig keresték, majd találtak egy lányt, pontosabban csak egy hullát, akit nem nagyon lehetett beazonosítani, de feltételezték, hogy Őt találták meg.. A család azóta gyászolja őt, és abban a tudatban van, hogy meghalt. Mikor a szülei megtudták, elköltöztek a városból, elég messzire. Évente csak egyszer jöttek látogatóba, de az már nem ugyan olyan mint régen. Azóta nekik nem lett gyerekük. Sokáig én is elég zárkózott voltam, de aztán elmentem az X Faktorba, ahol a srácoknak hála, kezdtem kicsit feloldódni. Lassan az évek múlásával elfelejtettem Alisont. Persze, minden évben kinn voltam a temetőben, de már nm gondoltam annyit rá mint azelőtt. Bár mint kiderült, nem is tudom, hogy kinél voltam kinn minden évben, és ki volt az a lány, aki fölött sírtam. Eléggé elgondolkodtam, de Alison hangja kiszakított hirtelen, és visszarántott emlékeimből.
-Igen, élek. Azon az estén a házibulin elmentünk sétálni, és a többiek jó poénnak szánva, kicsit lemaradtak, majd eltűntek, engem egyedül hagyva az erdőben. Eléggé eltévedtem, ezért sírva leültem egy fa tövébe. Mivel hiába kiabáltam, nem jött senki, ezért feladtam, és vártam a csodát. Reggel ugyanott keltem, a fa tövében. Elindultam egy irányba, hátha szerencsém lesz. A baj csak az volt, hogy egy másik városban kötöttem ki. Vissza soha nem mentem a szüleimhez, mert előtte este, még össze is vesztem velük. Néhány évig egy árvaházban élem, majd 18éves koromban elkellett hagynom azt. Egyedül kellett otthont találnom, ami nem volt könnyű. Első éjjel egy sikátorban aludtam, mert máshova nem tudtam menni. Az árvaház előtt is sokat volt ilyen, úgyhogy nem volt újdonság. Éjjel egy furcsa zajra keltem. Egyszer csak egy férfi jelent meg előttem. Arany szemei világítottak a sötétben. Már itt furcsa volt a dolog. Aztán elkezdett szagolgatni, majd hónom alatt fogva felemelt. Rám mosolygott, és megláttam hosszú, éles metszőfogait. Nagyon féltem tőle, és elkezdtem zokogni..-miközben mesélt, az emlékek hatására kicsordult egy könnycsepp ami végigfolyt arcán, majd követte azt még néhány, de folytatta.- Letett, megfogta a kezem, legugolt, majd annyit mondott, "Nyugi, csak egy kicsit fog fájni, de utána jobb lesz" megharapta a csuklóm -emelte fel karját, amin egy csúnya heg díszelgett.- iszonyatosan fájt utána, ordítottam kínomban, de ő csak nézte, majd egyszer csak elrohant. Én még szenvedtem egy ideig, majd mikor már kevésbé fájt, felkeltem, és elindultam a zene irányába. Furcsa volt, hogy hallásom, és látásom is ilyen jó lett, de ennyi idősen, még nem tudtam mi volt ez. Nem akartam vissza menni a házba, csak elmenekültem. Ugyan oda mentem, ahol te is laktál, mikor eljöttél a kórházból. Kellett egy pár hónap, mire rájöttem mi is ez. Lassan kezdtem újra civilizálódni, mert évekig ott éltem egyedül. Emberekkel nem táplálkoztam, csak az elején párszor, de azóta soha. Ma már itt élek Londonban, egyedül, egy kutyával, és két cicával. Sajnálom, hogy eltűntem azután, hogy átváltoztattalak, de képtelen voltam veled szemtől szemben beszélni. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de én csak az életedet mentettem. Remélem megérted Harry. Fontos vagy nekem, hisz majdnem a bátyám vagy. -a végére már könnyei is eltűntek, és csak mosolygott. Nem tudtam mit mondani, könnyeim potyogtak, majd magamhoz rántottam a lányt. Percekig csak ölelgettem, és már Ő is csak szipogott.
-Nem haragszom, semmiért. Hiányoztál. Szeretlek. Olyan volt, mintha a húgomat veszíteném el, mintha egy részem elveszett volna. Évekig magamba roskadva éltem. Az sem tudom, ki volt az a lány, aki fölött sírtam, minden évben.-szipogtam énis.
-Sajnálom. Ígérem, soha többé nem veszítesz el. Szeretlek.-ölelt magához. Még egy ideig kibeszéltük ezt a témát, majd mikor kiértünk a kocsikhoz, áthívtam magunkhoz. Mivel Ő is kocsival volt, így az úton nem beszéltünk Mikor odaértünk, már ösztönösen leparkolt, pedig én mögötte jöttem, Ő pedig csak felhajtott, és megállt. Jellemző, hogy Ő is itt volt párszor. Kiszálltunk, de mielőtt bementünk volna, segített kipakolni, és megállítottam egy kérdésre. 
-Jut eszembe. Ha te sem eszel, és egyedül élsz. Minek voltál vásárolni?-kérdeztem.
-Ohh. Néha elmegyek, hogy a szomszédoknak ne legyen feltűnő, de az állataimmal etetem meg amit hazaviszek.-mosolygott. 
-Értem, menjünk.-tereltem befelé az ajtón, amit közben kinyitottam.
Mivel nem a saját, hanem  közös lakásba jöttem, így mikor beléptünk mindenki kíváncsian méregetett minket. Persze a fiúk mindent tudtak Alisonról, mert mikor magam alatt voltam, sokat meséltem róla nekik, így nem mondhattam el, hogy ki is Ő.
-Sziasztok.-mosolygott Alison.
-Szia-köszöntek kórusban, majd odasétáltak, hogy segítsenek a szatyrokkal.
Fiúk, Ő Amily egy nagyon régi, gyerekkori barátom, akivel összefutottam a boltban, és beszélgettünk, és áthívtam pár napra, amíg itthon vagyunk.-avattam be a fiúkat, a majdnem igazságba, miközben Alison vette a lapot, és csak mosolyogva kezet nyújtott. Egyesével bemutatkoztak, majd kipakolták a cuccokat. 
-Gyere megmutatom a vendégszobát.-karoltam át Ally-t. Louis utánunk jött, elég féltékeny tekintettel mellettem. Felmentünk, be a vendégszobába. Behúztam Louist is, majd becsuktam az ajtót. Lou csak kérdőn nézett, míg Ally a szobát vette szemügyre. 
-Elmegyek mosdóba, rendben?-törte meg a csendet Alison.
-Persze, menj csak.-mosolyogtam rá. Alison bement, majd Lou idegesen felállt. 
-Szóval? Ki ez, és mért hoztad ide?-kérdezte.
-Mint már elmondtam, egy gyerekkori barátom, akivel nagyon rég nem beszéltem-mondtam neki.
-Volt valaha valami köztetek?-jött közelebb.
-Nem. Soha. Nyugi Lou. Szeretlek.-mosolyogtam.
-Én is téged.-mosolygott. Odajött, majd megcsókolt. A csók után Lou a szemembe nézett, és láttam szemében az enyémet, ami vörösben izzott. Ekkor Alison kilépett a fürdőből, majd rámnézett.
-Ajjaj. Rosszkor?-kérdezte.
-Nem, dehogy.-mosolyogtam.
-Mi történt?-kérdezte.
-Semmi.-vágtuk rá egyszerre Louis-val.
-Akkor mi van veled?-kérdezte.
-Mindegy. Csak a boldogság.-mosolyogtam.
-Mi ez az egész?-kérdezte Lou.
-Harry, tudom, hogy mi van köztetek, és tudom, hogy tud rólad. Szerintem elmondhatnád neki.-mondta Ally.
-Oké, persze.-mondtam, majd leültem az ágyra.
-Nézd Lou, ne gondolj semmi rosszra, de Amily, nem egy gyerekkori barátom.-kezdtem bele.
csak kikerekedett szemekkel figyelt.
-Folytasd.-mondta.
-Szóval. Emlékszel még Alison-ra, akiről sokat meséltem az X Faktor alatt?-kérdeztem.
-Igen, de miköze annak ehhez?-nem értette a lényeget.
-Ő igazából nem Amily.-mitatta a lányra.
-Akkor ki vagy?-kérdezte tőle Lou.
-Alison Cox.-mosolygott a lány. Lou szemei kikerekedtek, mert a lány, még agyarait is kivillantotta, amik most kinőttek.
-Szóval akkor te is?-Ally csak bólogatott. Még egy ideig meséltünk Louis-nak, majd lementünk a többiekhez. Ők persze megállapodtak a mesénél, és ehhez tartottuk mi is magunkat. A délután többi részét elfilmeztünk, majd mindenki felment a szobájába. Befeküdtem Lou-val az ágyba. Beszélgettünk, és megvártam míg elalszik. Mikor már pár perce békésen szuszogott, szépen halkan kimentem. Átmentem Alison szobájába, majd lementünk, és kimentünk a parkba. Egész éjjel beszélgettünk, és bolondoztunk mint régen.