22.rész

Sziasztook! Mivel szombat, így itt az új rész.;) Ehhez nem nagyon van hozzáfűzni valóm. Remélem nektek lesz! :)
Remélem tetszik! :D Jó olvasást! :*


*Louis*
 -Lou kérlek!-lépett közelebb, én pedig azzal együtt léptem hátra. Nem tartott sokáig, mert hátam az ajtónak ütközött. Odalépett, állam alá akart nyúlni, de elfordítottam a fejem.
-Félsz tőlem.-kérdezte csalódottan. Felé fordítottam a fejem, és hagytam, hogy keze közé fogja arcom. Megremegtem hideg kezétől.
-Mi történt veled?-nem tudtam elképzelni, mi történhetett.
-Ez bonyolult.-rázta a fejét. - de kérlek ne félj, nem foglak bántani. Hiányoztál, szeretlek.- láttam szemében megcsillanni egy újabb könnycseppet.
-Én is szeretlek.-nem bírtam már tovább. Bármi is történt, én még mindig szeretem. Közelebb hajoltam, majd megcsókoltam. Végignyalt alsó ajkamon bejutásért, amit persze megkapott. Hirtelen megéreztem hosszú, éles szemfogait nyelvemen. Megijedtem, ezért ellöktem. Lehajtott fejjel ült le a kád szélére.
-Szóval? Most már igazán elmondhatnád, hogy mi a franc van veled!-akadtam ki. Kicsit talán túlságosan is.
-Nézd Lou. Aznap este, mikor elmentem a kórházból, néhány órával előtte egy vámpír jött be, és harapott meg. Valamit mondott, hogy ő "megmenti az életem" meg ilyenek, de nem tudtam hogyan, hiszen nagyon fájt. Attól, hogy kómában voltam, mindent hallottam. Mikor kezdtem felfogni, mi is történt, jobbnak láttam eltűnni. Azóta egy ideig a hegyen laktam, most már London szélén lakom. Attó, hogy vámpír lettem, teljesen felfordult minden. Nem eszem semmi mást, csak vérrel táplálkozom. Nem alszom, hihetetlen gyorsan futok, a hallásom, szaglásom kiváló, a bőröm pedig hófehér és jéghideg. A szemem csak akkor vörös ha én akarom, vagy ha éhes, mérges vagyok, és ezek szerint, mikor beindulok.-pirult bele mondandójába. -Sajnálom, hogy így eltűntem, de fel kellett dolgozom ezt az egészet.-fejezte be szövegét.
-Én pedig ezek alatt tudod min mentem keresztül? Tudod mennyire szenvedtem? Már a legrosszabba is belegondoltam. A többiek fel akarják bontani a bandát. Tönkretettél rengeteg mindent.-kiabáltam rá.
-Tudom, hogy milyen nehéz volt. Tudom mik történtek, és hogy mennyi mindent le kellett mondani miattam. Én is szenvedtem képzeld. Minden éjjel veled voltam, ott voltam a szobában. A többieknél is sokat voltam, mikor éppen nem nálad aludtak.  Nekem sem volt éppen a legkönnyebb. Én sem jókedvből jöttem el. Sajnálom. Érted? Sajnálom. Nem tudom visszafordítani, de nem akarlak megint elveszíteni. Szeretlek.-folytak le könnyei.
-Szóval szinte végignézted, ahogy tönkre megyünk, és egy árva élezjelet nem adtál?-ordítottam sírva.
-Nem tehettem. Sajnálom. Kérlek ne csináld ezt!-szipogott.
-Elhiszem, hogy nem volt könnyű. De majdnem a banda rovására ment az egész.-mondtam már kicait higgadtabban. 
-Igen, tudom. Hányszor kérjek még bocsánatot? Sajnálom. Kérlek Lou! Szeretlek. Ìgérem jóvá teszem!-kérlelt.
Sajnálom. Én sem akarlak elveszíteni. Szeretlek.-bármit is tett, az érzéseimet nem tudta megváltoztatni. Utáltam magamat, amiért ilyen ragaszkodó vagyok, de akkor is szeretem. Odamentem, ölébe ültem, és megcsókoltam. Azért, még egy kicsit féltem ettől, de szeretem Harry-t, és ezen az sem változtat, ha ő vámpír.

*Harry*
Örültem, hogy Lou megbocsájtott, de a többiek reakciójától még féltem. Nem tudtam, hogyan fogjuk nekik elmondani, és hogy mit fognak szólni. A családommal sem közöltem még, Megígértem, hogy mindent rendbe hozok. Nem lesz egyszerű, főleg vámpírként, de szeretem Louis-t és érte bármit megtennék. Összeszedtem magam és elindultunk kifele. Amikor kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, Anya és Gemma tátott szájjal, kikerekedett szemekkel, ledermedve álltak az ajtóban. Úgy érzem hosszú beszélgetés elé nezünk.