18.rész

Sziasztook!! Látom felpörögtetek! :) Kicsit duplájára nőtt a megtekintések és a megjegyzések száma..:) Persze mindenkinek megvan a saját véleménye, ezáltal olyan is volt ami kifejezte nemtettszését.. Ezvan.:) Nem húzom az időt.. Ez a rész egy rövidebb, amiért bocsánat, de így akartam a végét, és nem tudtam tovább húzni, és  nem a legjobb hangulatú rész lesz.. Kell néha ilyen is.;)
Jóolvasást! :* :)

*Louis*
Miután Harry elaludt, kimásztam és elindultam haza. Lassan botorkáltam, már hajnalodott, a város kezdett ébredezni. Az emberek, a madarak, egyre több kocsi. Hazaértem, és fáradtan dőltem be az ágyba. Nem aludtam sokat, max egy órát. Mivel már teljesen világos volt, így nem is tudtam volna visszaaludni, de nem is akartam. Ránéztem az órára, már 7:30 volt.  Még fél órám van a műtétig, hogy láthassam. Azonnal felpattantam, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert kicsit megszédültem. Vártam pár másodpercet, majd mikor kitisztult a kép, elbattyogtam a szekrényemhez. Felvettem egy sima fehér pólót, és egy fekete csőnadrágot vettem fel. Lementem, felkaptam a Vans cipőm, és egy üveg vizet, majd kocsiba ültem, és bementem a kórházba. Bár gyalog is be mehettem volna, de akkor nem értem volna be még a műtét előtt. Nem telt bele öt percbe, és már a portánál voltam. Közöltem, hogy kihez jöttem, és közölték, hogy még negyed órám van, hogy beszéljek vele mielőtt műtik. Szaladtam a kórterme felé, hallottam, hogy a többiek már bent vannak. Bekopogtam, majd egy halk "Gyere!" után benyitottam. Hazz mosolygós arcával találtam szembe magam. Nem úgy nézett ki, mint aki fél. A többiek pont búcsúzkodtak, majd egy pacsival leléptek. Persze ők sem mentek el, csak ki ültek a folyosóra.
-Jóreggelt! - mosolygott.
-Csak reggelt! Hogy jót? Azt nehezen..-sóhajtottam. Lehajoltam, megcsókoltam, és leültem az ágya melletti székre. 
-Ne legyél már ilyen! Szerelek!-fogta meg a kezem.
-Én is téged! És pont ezért aggódom.-szorítottam meg kezét.
-De meg fogok gyógyulni.-mosolygott, de láttam szemében, hogy ő is fél, és kételkedik.
-Előttem nem kell megjátszanod magad Harry! Látom, hogy te sem vagy boldog!-mondtam neki.
-De igen is boldog vagyok. És tudod miért?-csak kérdőn néztem rá, választ várva.
-Azért, mert te vagy nekem. A tegnap este volt életem egyik legjobb napja, és ha az utolsó volt is boldog vagyok, mert veled tölthettem. Szeretlek.-ült fel, és megcsókolt. Minden érzelmét beleadta ebbe, mintha az utolsó lenne. Megkönnyeztem mondatait. 
-Én is Szeretlek!-nem tudtam többet mondani, mert bejött egy nővér. 
-Sajnálom Mr.Tomlinson, de ki kell mennie, a beteget elő kell készíteni a műtétre.
-Rendben, megyek már.-még egy gyors csókot nyomtam Hazza homlokára, majd kimentem. Leültem, beszélgetni próbáltam a fiúkkal, de túl ideges voltam. Ők kimentem egy kis friss levegőt szívni, én bent maradtam. Nagyon fáradt voltam, így elszunyókáltam a székben ülve. 
Iszonyatos hát fájással, és egy sípoló hangra ébredtem. Felálltam, ás láttam, hogy a többiek az ajtóban állnak könnyes szemmel.
-Mi történt?-léptem oda hozzájuk.
-Harry....me-meghalt.-szipogott Niall. Fel sem fogtam hirtelen mit mondott. Így már megvan, honnan a sípolás. Szemembe könnyek gyűltek.
-De Miért? Mikor?-nem akartam elhinni.
-Nem tudjuk miért. Körülbelül 3 perce, azóta próbálják újraéleszteni.-szipogott Zayn is. Őt még soha nem láttuk így megtörni.
-De az nem lehet! Nem hagyhat itt! NEM!!-kiabáltam. Liam odajött, átölelt, én pedig nyakába hajtottam a fejem, és csak sírtam. Nem történhet ez velem, velünk!

17.rész

Sziasztok! Jelentkezem egy újabb résszel!:) Régen volt rész tudom, de közbe jöttek dolgok, és ez megint nem a ti dolgotok..;) Sajnálom, hogy ritkán van rész, de megteszem amit tudok! :) Ez a rész kicsit hosszabb, s más lesz mint a megszokott! ;) A részben a segítséget nagyon szépen köszönöm az egyik kedvenc blogom: http://inyourimaginationstories.blogspot.hu/   vezetőjének: Zsoo-nak! Örök hálám üldözni fog érte! :D Figyelem!! Az első ilyen alkalom A RÉSZ +18-AS!! Szeretnék látni egy-két véleményt! Aztán jön a következő rész!
Remélem tetszik! 
Jóolvasást! :)

*Louis*
Amint a fiúk elmesélték, hogy mi lesz holnap, gondolkodás nélkül bementem Harry-hez. Elötte is szerettem volna, de nem volt elég bátorságom, és nemn tudtam, hogy fogadna.. Örülök, hogy végre megbeszéltük a dolgokat, de félek a mától. Bennvoltam vele a látogatási idő végéig, és most is épp a kórházba tartok, hogy bentlegyek vele a műtét előtt. Mikor beértem a nővérek mivel csak egyszer láttak, és mivel rengeteg ember megfordul itt nap mint nap, nem emlékeztek rám. El kellett magyaráznom ki vagyok, kihez jöttem, és mi közöm van hozzá. Persze nem voltam velük teljesen őszinte, de elég volt ennyi is. Én már tudtam, hogy hova kell mennem, de azért elkísért egy nővér.
Bekopogtam, de nem jött válasz, ezért benyitottam. Szerelmem még édesen szuszogott, mély álomba merülve. Nem akartam felkelteni, ezért csendben lepakoltam, gondoltam megvárom míg felkel. Nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg, így lehajoltam, megtámaszkodtam, vigyázva, hogy ne keltsem fel, megcsókoltam. Egy morgás, és egy mosoly volt a válasza. Fel akartam állni, de hirtelen pólómnál fogva visszarántott, és megcsókolt. Belemosolygott a csókba, majd felnevetett mikor elengedett.
-Jóreggelt!-mosolyogtam.
-Nekedis szerelmem.-mosolygott ő is.

*Harry*

Féltem! Nagyon féltem, de erősnek kellett lennem,  Lou miatt és a többiek miatt is, bár ők még nem voltak benn. Már egy órája csak beszélgettünk, röhögtünk, és elvoltunk.
-Szeretlek!-mondtam.
-Én is téged!-mosolygott, de  láttam, hogy könnyes a szeme.
-Baj van Lou?
-Csak félek, hogy elveszítelek.-engedte szabadjára könnyeit. Nekem sem volt már olyan könnyű erősnek lenni, de tartottam magam amennyire tudtam.
-Erős leszek, kitartok, és nem fogsz elveszíteni.-mosolyogtam rá.
-Nem bírnám ki nélküled.-ült az ágyamra.
-Ne is gondolj erre.-húztam le egy csókra.
Eltelt még egy fél óra, majd megjelentek a többiek. Velük is beszélgettem egy-két órát, de aztmondták lelépnek, hagynak minket kettesben.
-Vigyázz magadra tesó!-boxolt a vállamba Zayn, megölelt, és arrébb állt.
-Kárba ne menjen az a sok Pizza amit majd rendelünk, mikor hazajönnél!-mosolygott Niall. Mindig fel tudja dobni kicsit a hangulatot. Ő is megölelt, majd odébbállt Zayn-hez.
-Erős vagy, tarts ki!-jött végül Liam, aki szorosan megölelt, és az Ő szemében is könnyek csillogtak. Végül elmentek, és ketten maradtunk.
Mivel pont dél volt, és a látogatási időnek ilyenkor délután kettőig vége, hozták az ebédet, és ki akarták küldeni Louis-t, de ő nem tágított. Végül annyira kitartóan mellettem volt, hogy bent maradhatott. Részben ez azért is volt, mert mint útólag kiderült, ez még egy kezdő nővér volt.
Mikor már újból elkezdődött a látogatás, és a zsongás a folyosón, egyszer csak megjelent a főorvos az ajtóban. Tudtuk mi jön most, ezért Lou leült mellém, és kezemet szorongatva vártuk a híreket.
-Nos, mikor evett utoljára?-csodálkoztunk a kérdésen, de gondolom ez is egy feltétel.
-Nemrég, délben.-válaszoltam. Az orvos elképedt, majd idegesen folytatta.
-Az nem lehet. Ki volt ilyen felelőtlen? Melyik nővér hozott ebédet?-kérdezte.
-Az az új nővér, a nevét nem tudom.-válaszoltam, kezdtem megijedni.
-Gondolhattam volna. Ez esetben a műtétet át kell rakjuk. Holnap reggel műtjük. Kora reggel.-közölte, sok töprengés és olvasgatás, meg telefonálás után.
-Rendben értem.-bólogattam. Furcsálltam, de valamilyen szinten örültünk neki, így még több időnk lesz együtt. Letelt a látogatási idő, így már tényleg mennie kellett haza. Amúgy is egy órával többet maradt benn. Legközelebb már csak műtét után láthat. Könnyes szemmel nézett rám, már én is rá.
Végül megcsókolt úgy, mintha ez lenne az utolsó. De mint minden jónak, ennek is vége szakadt. Kitessékelték, engem egyedül hagyva.
Elküldtek zuhanyozni, mert annyira tudtam mozogni. Sokáig telefonoztam még utána, egyszerűen nem voltam álmos. Egyre jobban féltem. Féltem, mi lesz, ha nem élem túl. Mi lesz Louis-val? És a többiekkel? A bandával? A családommal? Rengeteget gondolkodtam. Olyan fél tizenkettő felé letettem a telefonom, és megpróbáltam aludni. Már vagy egy órája csak forgolódtam, mikor valami koppanást hallottam. Nemtudom mi lehetett, de mivel az utcai ablak felől jött, és mivel már a sokadikat hallotam, kezdtem megilyedni. Először azthittem esik az eső, de ez nem olyan volt. Végül rávettem magam, hogy odamenjek megnézni. Egy alakot láttam az ablak előtt, de nem tudtam hirtelen kivenni ki az. Közelebb jött, pontosabban odajött az ablakhoz, és megláttam Louis-t vigyorogni az ablakban. Kinyitottam az ablakot, mire bemászott.
-Mit keresel itt?-csodálkoztam.
-Nem gondoltad, hogy nem töltöm veld az estét? Belegondoltam abba is, hogy akár ez az utolsó esélyünk a közös estére.-mondta.
-És ha észrevesznek?-akadtam ki, de azért örültem, hogy ittvan.
-De nemfognak.- csókolt meg.
-Ha te mondod.-ültem le az ágyra. Beült az ölembe, átkarolta a nyakam és megcsókolt.
 Abba a csókba beleadott mindent, ellenben nekem nem igazán volt kedvemre, hogy egy kórházba ennyire intim helyzetbe kerülök vele. Olyan szenvedélyesen, olyan hűségesen csókolt, hogy éreztem a műtét után össze fog roppanni. Ezért is mentem bele, és helyeztem kezeimet derekára. Ajkai szenvedélyesek voltak, lágyak, talán még soha nem csókolt így. Féltem, hogy elvesztem, hát hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak szeretne. Mindketten úgy csókoltunk, mintha ez lenne az utolsó...bár reméljük, hogy nem. Pillanatok kérdése volt,míg az agyam elborult, így kezeim maguktól markoltak az anyagba  Louis derekán. Ajkaimra mosolygott, majd lihegve távolodott el tőlem. Szemei szeretetteljesen csillogtak rám, mintha a sivatagban bukkannának egy kevéske vízre.
- Harry, talán ez az utolsó esténk együtt... - jegyezte meg halkan, miközben kezét arcomra simította. Bőre alatt forrt a bőröm, puszta érintése lángolásra buzdított.
- Ilyet ne mondj többé! - szóltam rá.
Nem akartam ezt hallani, nem akartam, hogy kiejtse a száján az amúgy tényt. Úgy éreztem, akkor túl nyilvánvaló lesz, próbáltam hazudni, játszani, hogy minden rendben van csupán miatta, de a hazugság önmagamnak volt a legnehezebb. Tudtam, hogy összeroppan, ha én elmegyek, ez az, ami küzdelemre sarkallt, minden pillanatban, azonban magányos perceimben én is eltűnődtem azon, mi lesz Vele, a srácokkal, a családommal, ha mégsem sülne el jól a műtét. Amikor egyedül voltam, még egy könnycseppet is elengedtem, mely kifejezte, minden magamba fojtott kétségem és fájdalmam. Az az egy, hősies könnycsepp volt a jelképe valódi aggodalmamnak.
- Én is félek, de ez most másodlagos. A lényeg, hogy az utolsó estét Veled akarom tölteni...ÚGY. - mondta komolyan a szemembe nézve.
Az agyam lesokkolt, az az utolsó szó visszhangot vert a fejemben. Nem mondta ki nyíltan, mi a szándéka, mit tervez, amibe engem is bele óhajt vonni, azonban tisztán értettem ennyiből is, és eléggé ledöbbentem, amint tudatosult bennem igazán.
- Úgy? - kérdeztem hebegve, egészen halkan inkább csak magamnak, Ő mégis felelt rá:
- Igen, Úgy. - bólintott hozzá határozottan.
- D-de, Lou! Egy kórházban vagyunk, a vesém pedig gyakorlatilag nincs is. - emeltem el egyik kezem derekáról, hogy hajamba tudjak túrni.
- Hazza, kérlek! Olyan emléket szeretnék, amelytől kiver a víz álmomban is, ha... - csuklott el a hangja, de én segítettem neki.
- ...ha nem jól sikerül a műtét. - fejeztem be helyette, mire leszegte a fejét, és aprót bólintott.
Sokáig gondolkoztam, mi legyen, míg Ő csupán néha-néha sandított fel rám szeme sarkából. Bár próbálta nem mutatni, azonban a kezei görcsösen szorították csípőm mellett az ágyneműt, tehát próbálja visszatartani a sírást. Most valahogy nem féltem attól, hogy kimondom azt, amit eddig próbáltunk a szőnyeg alá söpörni alattomos módon, mintha nem lenne ott.
- Rendben. - nyögtem ki végül gondterhelten.
Lepetten kapta fel a fejét rám, szemében egy pillanatra döbbentség csillant, talán Ő maga sem hitte el, hogy belemegyek, hisz egy kórházban vagyunk, azonban hamar váltotta ezt az öröm. Szeretettel pillantott rám, és enyémnek döntötte a homlokát. Talán neki nem tűnt fel, de én figyeltem a kezét, és most engedett fel, elengedte a takarót, és hasamtól kezdve fölfelé indult meg mellkasomon, majd nyakamra simult, és megcsókolt. Ajkaink lassan táncoltak először, majd ez fokozatosan gyorsult. Hagytam, hogy Ő irányítson tekintve, hogy én a sok műszernek hála az ágyhoz lettem kötve, az infúzió miatt még a karomat sem tudom befeszíteni, így elég érdekesnek indul ez az egész. A szívritmus-mérőműszer folyamatosan gyorsult, miközben csókolóztunk, így nevetve szakadtam el tőle. Nem fair, hogy ennyire nyilvánvaló, amikor élvezem a dolgokat. Arra gondoltam, hogy ha visszanézik reggel a nővérek vagy a doki a szívem ütemességét, eléggé megdöbbennek. Nem tudtam, hogyan fogom kimagyarázni, de akkor nem is érdekelt.
Louis még mindig az ölemben ült, de nem nehezedett rám, térdein tartotta magát, így a fehérítő szagú takarót is ki tudta húzni közülünk. Lábaimat megcsapta a hűvösebb levegő, azonban addigra már olyan szinten fel volt hevülve testem, hogy még kicsit jól is esett. A kórházi ruha rengeteget engedett látni testemből, arról nem is beszélve, hogy a hátulja nyitott volt félig, csupán gombok fogták össze. Lou visszaereszkedett a combomra, én pedig fölsője széléhez nyúltam, és lassan húztam le róla, hogy közben szemügyre tudjam venni számomra tökéletes felsőtestét. Kacéran mosolygott rám, miközben le akarta venni rólam sápasztó, zöld színű ruhámat, azonban homloka ráncba szaladt, mikor nem talált rajta fogást.
 - Letépném rólad, de kétlem, hogy reggel örömmel fogadnák a nővérkék. - kuncogott, majd ajkait ismét egy vonallá préselte, ahogy le akarta szedni rólam.
- Magyarázhatnám egy ideig. - nevettem el magam, de persze csak halkan. - Lou, nem fogod tudni levenni, mindenhol vezetékek lógnak ki belőlem. Máshogy kell megoldanunk.
Felpillantott rám, ajkait még mindig kicsit talán sértetten préselte össze, amitől szeretetteljesen mosolyognom kellett. Lassan nyúlt az anyag aljához egy gyors puszi után ajkaimon. Felhajtotta ameddig csak tudta, így a mellkasomon nem látszódtak a madarak, de a pillangóm már kint volt. Huncut módon elmosolyodott, miközben Ő is levette magáról a nadrágot. Egy boxerben ücsörgött az ölemben, mintha ez olyan normális lenne, hogy egy kórházban ilyet teszünk. Még mindig nem tudtam teljesen feloldódni, de nem hagyott sok időt gondolkodni az elkövetkező dolgokon, mind rövidtávon, mind hosszún.
Megragadta kezem, és fenekére vezette, miközben ajkaink között már csak kis távolság volt. Huncut módon mosolygott, majd végre megcsókolt. Nem csináltam semmit, bár kezemet még mindig fenekére szorította fél kézzel, azonban mikor a másikkal megmarkolta férfiasságomat, én is megtettem ezt hátsójával. Félbeszakadt a csók, Ő pedig aljas módon tekintett szemembe, elégedett volt magával, hogy ezt váltotta ki belőlem. Lassan kezdte dörzsölni ágyékom, amitől halkan nyöszörögtem, fogaim összeszorítottam, hogy ne legyek hangos. Csókot hintett a pillangómra, majd lejjebb mászva lehúzta rólam alsómat, majd az övé is ilyen sorsra jutott. Abban a pillanatban már nem érdekelt, mennyi feleslegesnek tűnő ruhadarab sorakozik mellettünk a földön. Bennem volt a félelem, hogy mindjárt megjelenik az éjszakás nővér, ugyanis látja a monitorján, milyen rohamosan megnőtt pulzusom, melyet nekünk a gép csipogása mutatott. Louis csupán jót mosolygott ezen, alattomos, cinkos módon.
- Kész vagy? - kérdezte halkan, mire megcsóváltam a fejem.
- Lou, fájni fog, semmit nem tettünk! - tiltakoztam halkan.
- Szerinted most lenne időnk az előjátékra?! Engem nem érdekel a fájdalom! - nézett rám elszántan, és készült leereszkedni csípőmre, azonban elkaptam csuklóját.
- Kérlek! Nem akarom, hogy a fájdalom miatt legyen olyan emlékezetes. - néztem aggodalmasan a sötétben csillogó kék íriszeibe.
- Rendben. - sóhajtott, talán belátta, hogy igazam van, és tekintve, hogy még soha nem volt fiúval, tényleg jobb lenne, ha elsőnek tisztességesen csinálnánk.
Megragadta kezem, és szájába vette középső ujjam. A szeme csillogott, míg én ettől a tettétől kicsit elpirultam, ugyanis beindult a fantáziám. Elképzeltem, hogy ezt nem az ujjammal teszi, amitől hasam egy pillanatra megfeszült, majd elernyedt izmom. Fenekéhez vezettem ujjam, és belé hatoltam. Összeszorított fogai között egy kígyókat megszégyenítő sziszegés szökött ki a pillanatnyi fájdalomtól. Leszorította szemeit, hasamra támaszkodott, amint kicsit előre dőlt. Örültem, hogy nem hagytam azonnal a lényegre térni, tekintve, hogy ez is kellemetlen neki elsőre. Azonban még egy ujjam után egy nyögés csúszott ki ajkai között, és megcsókolt ebből gondoltam, élvezni kezdte a dolgot. Belemosolyogtam szánk heves érintkezésébe, majd úgy ítéltem, elég lesz az előkészület, és ebben a pillanatban Ő is kihúzta magát ölemben.
- Lou, ugye van nálad óvszer? - kérdeztem óvatosan.
Nem hittem, hogy olyan felelőtlen lenne, hogy nincs nála, mikor nyilván már akkor tudta szándékát, mikor ide jött. Szerencsére nem csalódtam benne:
- A gatyám zsebében van. - suttogta halkan, hangja remegett.
Sürgetőn pillantottam rá, bár még mindig nem tartottam teljesen jó ötletnek ezt az egészet, azonban már nem volt visszaút. Átléptük azt a bizonyos határt, mely amúgy is hajszál volt csupán egymás közelében. Lenyúlt oldalra, és felhúzva kicsit a földről egyik kezével, elkezdte előtűrni az óvszert. Hihetetlenül megkönnyebbültem, mikor nem csupán egyet vett elő, mint ahogy én is hordom a pénztárcában, hanem egy egész csomagot. Természetesen készült, tudta, hogy el fog csábítani egy kórházban, amit még mindig abszurdnak tartottam, de neki nagyon nehéz ellenállni. Kivette, majd visszaejtette nadrágját a földre. Ismét az ölembe ült, majd kivéve egyet felgörgette férfiasságomra. Jóleső érzés fogott el, mikor hozzá ért, már nagyon igényeltem a törődést, de tudtam, hamarosan a mennybe juttat. Oldalra akarta tenni a kis csomagot, azonban megfogtam a kezét. Én is kivettem egyet, és feltéptem. Értetlen nézett rám, miközben felgörgettem férfiasságára. Szerintem teljesen másra gondolt, mint én azt akartam, így megmagyaráztam gyorsan:
- Nem akarok koszt, és bizonyítékot. Reggel nekem kell magyarázkodni majd a nővérkéknek, ezt ne feledd! - kuncogtam halkan.
Szórakozottan elvigyorodott, és nyomott egy csókot orromra.
- Csinálhatom végre? - kérdezte izgatottan.
Bólintottam, de ismét elmémbe mászott a bizonytalanság, azonban akárhogy is igyekeztem páros lábban kirúgni onnan, nem távozott. A gép gyorsabban kezdett csipogni mellettünk, mikor ölemben tartva magát ráereszkedett férfiasságomra. Ő is felnyögött és én is, mikor sikeresen benne voltam. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy ennyire rá hagyok minden fizikai munkát, de hála a zsinóroknak ágyhoz lettem kötve. Ha minden jól alakul, megismételjük ezt, és akkor úgy fogom kényeztetni, ahogy csak tudom, tekintve, hogy most mindent neki kellett csinálnia. Azonban látszólag nem bánta.
Mozogni kezdett ölemben, mire ajkaimba haraptam. Nagyszerű érzés volt, senkit nem szerettem eddig úgy, mint Louis-t, így nem is volt kérdés, hogy vele lesz legjobb a szeretkezés. Ő is nyöszörgött mozgás közben, élvezte...nagyon élvezte. A haja kócosan állt, talán én tettem tönkre csók közben, nem tudom...akkor nem emlékeztem, mi vezetett ide, még a pillanatnyi fájdalmat is elfelejtettem, mely a hátam aljába nyilallt olykor-olykor. A szeme csillogott, olyan szeretettel nézett rám, mint talán még soha. Előre dőlt, így megcsókoltam, amit azonnal viszonzott. Úgy kapott fejem után, mintha el akarnék szakadni, pedig eszem ágába sem volt. Mikor eltávolodott tőlem, semmi egyéb nem hallatszott a szobában, mint halk szuszogásunk, néha esetleg egy-egy kicsúszott nyögés, melyeket oly' nagy erőfeszítéssel próbáltunk visszatartani, nehogy felverjük a kórházat. Na, meg persze a gép vad csipogása mellettünk. Reménykedtem benne, hogy a nővér elszundított, vagy éppen elugrott kávéért, így nem látja ezt a monitorán. De az is lehet, én tudom rosszul, és nem figyelik ennyire életjeleimet.
Louis enyémnek vetette homlokát, én pedig vadul markoltam csípőjét, biztosan meg fognak maradni ujjam nyomai, de legalább lesz, ami emlékezteti, ha mégis...nem! Erre most nem gondolok, pláne nem ilyen közel a csúcshoz. A végén még elmegy a kedvem ettől a gondolattól, és kezdhetjük elölről.
- Szeretlek. - suttogta ajkaimra remegőn.
- Én is szeretlek. - feleltem kicsit magabiztosabb hangon.
Hátra vetettem a fejem, összeszorított fogaim között szívtam be kicsit hangosabban a levegőt, amikor éreztem, hamarosan vége van. Megragadtam Louis büszkeségét köztünk, és az Ő ütemét felvéve mozgatni kezdtem a csuklóm, hogy egyszerre érjen véget szeretkezésünk mindkettőnknek. Felnyögött, azonban rögtön kontrollálta is hangját. Ismét csípőmre támaszkodott, amint 8-asokat kezdett leírni csípőjével, így számomra véget ért a hajsza. Megmásztam azt a bizonyos dombot, melynek tetején az álomvilág vár. Eddig csalogatott magához, most beléphettem kapuin Louis-val egyetemben, aki alig pár pillanatra rám érkezett. Kezével hasamon támaszkodott, előre dőlve lihegett. Összekulcsoltam ujjainkat bőrömön, mely hullámzott a heves levegővételtől. Fáradt mosollyal pillantott fel rám kócos haja alól, izzadtság gyöngyözött homlokán, ahogy nekem is. Kipirult, szeme mégis csillogott, minden fáradtság ellenére, méghozzá olyan szeretettel, hogy azt hittem, magába szippant, és eltűnök benne örökké. Nyomtam egy puszit előre hajolva homlokára, amin elmosolyodott, majd lemászott rólam. Végre a gép is megnyugodott, és már csupán egyenletes csipogások jöttek, bár kicsit még hevesek. Soha nem tudtam, mi játszódik le a szívemmel egy szeretkezés során, most már tudom, hogy Louis-val kihagy néha, és olyan sebességekbe gyorsul fel, hogy szinte egybefolytak a sípoló hangok. Elmosolyodtam ezen, fáradt voltam. Louis segített, így lekerült rólam is az óvszer, amiket jópár papírzsepi fogságában majd kint fog kidobni. Mégsem a kórtermem kukájában kéne landolniuk. A ruháim is visszakerültek a rendes helyükre, majd miután felöltözött, rám hajtotta a takarót.
- Álmodj szépeket Hazza! - lehelt egy puszit ajkaimra.
- Nem maradsz itt még egy kicsit? - kérdeztem álmosan, reménnyel hangomban.
- Mennem kell, így is beszöktem. De ezek után, már igazán lényegtelen, ha megvárom, míg elalszol. - mosolygott rám.
Bólintottam, és arrébb másztam kicsit az ágyon, így mellém tudott dőlni. Féloldalasan feküdt, lába lelógott az ágyról, nem vette le a cipőjét. Lágyan cirógatta mellkasomat és karomat, miközben lehunytam a szemem. Abban a pillanatban úgy éreztem, az talán utolsó estét nem is lehetett volna szebben eltölteni, mint Louis-val ilyen módon.

Hajrá Directionerek!

NE ADJUK FEL!!! Nekem is megvan nyitva párszor+ telón és húgom gépén is megy! :) Meg tudjuk csinálni!!   https://www.youtube.com/watch?v=_kqQDCxRCzM

A következő résszel a napokban jelentkezem!! ;)

16.rész

Halihó!
Meghoztam a kövi részt mint látjátok! Ehhez most nincs hozzáfűzni valóm, és nem vagyok olyan hangulatban..;) 
Jó olvasást! ;* 

*Harry* 
3 napja bent fekszek ebben a nyomorult kórházban. A vesém leállt, és összeestem. Most még találgatják, vizsgálják, hogy mi történhetett. Ha akkor éppen nem ment volna boltba Niall, mert éhes volt, akkor ott halok meg a járdán. Neki köszönhetem, hogy még élek. A fiúk rendszeresen bejárnak, amikor ráérnek. Persze Louis nem. Most is éppen látogatási idő van, és telefonáltak, hogy nemsokára itt vannak. Tényleg hamar ide értek, nem telt bele 5 percbe, és már ketten is bent ücsörögtek.
-Niall-t hol hagytátok?-kérdeztem.
-Azt mondta még meglátogatja a büfét, és utánunk jön.-röhögött Zayn, velem együtt.
-És Lou?-nem mintha nem tudnám, hogy nem jön be, csak jó lenne.
-Azt mondta dolga van.-húzta el a száját Liam. 
-Valahogy gondoltam.-nem lepett meg. 
Eltelt egy hét, és még mindig csak ők 3-an jártak be hozzám. 
A 8. nap reggel bejött egy nővér, nem éppen jó kedvel. 
-Jóreggelt.-köszönt.
-Reggelt.-mosolyogtam.
-Nem a legjobb híreket hoztam.-mondta.
-Hallgatom.
-Szóval a vizsgálatok alapján valami elzárta a veséjét. Meg kell műteni, de elég kockázatos.-közölte.
-Vagyis akár bele is halhatok?-kérdeztem.
-Egyenlőre nem tudok biztosat mondani, de kevesebb az esélye annak, hogy túléli, mint hogy nem.-mondta.
-De ha nem műtenek, akkor meg mindenképpen meghalok. Nem?-kérdeztem.
-De, valamilyen szinten igaza van.-bólogatott.
-Akkor nincs választásom.-láttam be.
-Nincs. Most megyek, de a műtétre csak holnap kerül sor legkorábban.-lépett le.
-Rendben, köszönöm.-szóltam utána. 
Felhívtam a fiúkat, elmeséltem nekik a dolgokat. Ma nem tudnak bejönni, mert dolguk van. Remek, pont ilyenkor hagynak egyedül. Elszórakoztam még egy ideig a telefonommal, majd hozták a kaját. Nem volt valami nagy luxus, de már éhes voltam. Nem mondhatnám, hogy jól laktam, de már nem voltam annyira éhes.                   
Délután, mikor eljött a látogatási idő, én csak hallgattam, hogy milyen sokan járkálnak a folyosókon. Egy óra elteltével kopogtak az ajtómon.
-Gyere!-kiabáltam. Fel sem néztem a telefonomból, csak hallgattam, ahogy besétál és leül mellém. Mikor odanéztem, el sem hittem, hogy ki ül mellettem. Louis ült be mellém, egy nagy szatyorral. 
-Nézd Harry! Úgy gondolom ideje lenne megbeszélnünk.-nézett rám sajnálkozóan.
-Mit akarsz ezen megbeszélni? Először megcsalsz, most meg mikor majdnem meghaltam, még csak ide se dugod a képedet?-emeltem fel kicsit a hangomat.
-Én sajnálom, már rengetegszer bocsánatot kértem, de még mindig nem elégszer. Azért nem jöttem be, mert nem volt elég bátorságom. De elmesélték a többiek, hogy mivan, és rögtön jöttem.-kezdtek könnyek gyűlni a szemébe.
-Minek? Hogy még utoljára megbánthass?-kezdtem énis könnyezni.
-Nem Harry! Én szeretlek! És attól, hogy egyszer részegen elkövetem egy nagy hibát, amiért már milliószor bocsánatot kértem, attól még szeretlek.-szipogott.
-Én is szeretlek, és már rég megbocsájtottam, csak nem volt elég akarat erőm beszélni veled.-sírtam én is.
Rám mosolygott, majd megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta.
-Én is téged.-húztam le még egy csókra.
-Mellesleg, hallottam, hogy nem a legjobb a kaja, ezért hoztam egy kis kaját.-vigyorgott.
-Ohh kössz Lou, te vagy a legjobb.-mosolyogtam. Már csak azon kellett izgulnunk, hogy mi lesz holnap a műtéten..

15.rész

Halihó! Tudom, régen volt rész. Sajnálom, de egyszerűen nem tudtam mit írjak. Emellett meg van egy másik blogom, és oda is kellet új rész. Annyira el voltam foglalva avval, hogy erre már nem volt időm. Ne haragudjatok, de így alakult. Meg volt egy-két dolog ami közbe jött, de az nem ide tartozik. A másik ok pedig az, hogy vártam arra, hogy adjatok valami élet jelet is, de ez nem így lett...:(  Remélem azért kitartotok! Itt egy újabb rész...:) Jóolvasást!;)


*Louis*
Teljesen összetörtem. Hogy szünetet tartani? Hogy leszek képes kibírni?! Már egy hete, hogy Harry elment. Azóta a próbákon találkozunk csak, vagy az interjúkon, megbeszéléseken. Csak akkor néz rám, vagy szól hozzám ha muszáj. Nehezen bírom ezt elviselni. Nehéz visszatartani a könnyeimet néha, de megpróbálok erős maradni. Nagyon sokszor hívtam, vagy próbáltam meg beszélni vele, de nem veszi fel, és mindig csak arrébb áll mintha meg se hallana. Azóta elég sokat látogatom a bárokat.. Rendszeresen hajnalban, részegen esek haza. Persze azóta nem voltam együtt senkivel. Bár lehet, hogy kéne keressek valakit, aki segít kicsit elterelni a gondolataimat Harry-ről. Most is éppen egy interjún ülünk. Persze mi a kanapé két szélén, távol egymástól. Nem is figyeltem miről van szó, de gondolatmenetemből kizavart, hogy éppen hozzám szóltak.
-Szóval, Louis. A rajongók úgy vették észre, hogy mostanában Harry-vel nem jöttök ki jól.-magyarázott.
Csak kérdőn néztem rá, várva mit akar ebből kifolyólag megkérdezni.
-Megmondanád nekünk miért van így?-kíváncsiskodott.
-Nem távolodtunk el, csak kicsit jobban hajtanak minket, mert nemsokára turné, és inkább a munkára öszpontosítunk.-rögtönöztem egy nagy sóhaj kíséretében, amit Harrytől is hallottam, aztán szemem sarkából láttam, hogy visszadől a kanapéra megnyugodva.
-Értem. Nos ennyi volt mára. Köszönöm, hogy itt voltatok, további szép napot mindenkinek.-mosolygott. Kezet fogott, megölelt mindenkit, majd elköszöntünk és leléptünk.
Most is éppen egy bárba indultam. Gondoltam ideje keresnek magam mellé valakit.
Már volt bennem egy kis pia, de azért még nem annyi, hogy ne fogjam fel a körülöttem történő dolgokat.
Egyszercsak leült a mellettem lévő székre valaki. Egy hosszú, barna hajú, elég magas lány volt. Mini szoknyát, és elég kivágott dekoltázsú felsőt viselt. Rám nézett és észrevette, hogy őt bámulom.
-Szia. Eleanor vagyok!-nyújtotta a kezét mosolyogva.
-Louis.-ráztam kezet.
-Iszol velem valamit?-kérdezte. Csak bólintottam. Közelebb húzta a székét hozzám, majd rendelt 2 piát. Mikor megittuk, gondoltam ideje kezdeményeznek, ha akarok elérni valamit.
-Jössz táncolni?-kérdeztem.
-Persze.-mosolygott.
 Már vagy fél órája megállás nélkül táncoltunk. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd egyszer csak megcsókolt. Egyre vadabbul faltuk egymás ajkait. Elkezdett húzni kifelé, majd megállított egy taxit, majd bepattantunk. Felmentünk a lakására aztán megtörtént aminek kellett.

******************* Egy héttel később***********************

Eltelt egy hét. Azóta rendszeresen találkozgatok Elly-vel. Eleinte még elhittük, hogy működhet, de egyszerűen képtelen vagyok mást szeretni úgy. Megbeszétük, hogy barátok maradunk. Nagyon jól kijövünk. Mindent elmeséltem neki, és mindig meghallgatott. Jó volt valakinek elsírni a bajaimat. Jó volt, hogy itt van mellettem és segít ahol tud. Elfelejteni persze sosem fogom Hazz-t, főleg mert együtt dolgozunk. Azért már néha kicsit jobban vagyok. Eleanor-ral majdnem minden nap találkozunk, beszélünk. Ha vele vagyok kicsit boldogabb vagyok.


*Harry*
2 hét telt el. Még mindig haragszom Louis-ra, de szeretem. Az érzéseim nem változtak. Azóta nem voltam a közös házban, csak akkor, ha nem volt otthon. Egyre többet járt el egy-egy interjú, felvétel vagy megbeszélés után bárokba, ide-oda. Kezdtem félni, hogy megint képes megcsalni. Végülis nem szakítottunk, csak szünetet tartunk. Én még szeretem, és ezen nem változtat az, hogy megcsalt. Bár a többiek azt mondták, hogy rengeteget sír, ezzel nincs egyedül, és azt, hogy azóta nem csalt meg, mert nem lenne képes még egyszer elkövetni egy ekkora hibát. Mostanában észre vettük rajta, hogy kicsit jobban van. Be szokott jönni hozzá egy lány néha a felvételeinknél. Kint megvárja aztán ketten elmennek valahova. Természetesen erről is kifaggattam a srácokat, de ők állítják, hogy csak barátok. Szerintem sincs köztük több, mert nem úgy néznek egymásra. Minden esetre örülök, hogy Lou jobban van, még ha én nem is. Persze Liam-mel nagyon jó, de mégsem ugyan olyan. Valahol legbelül, már rég megbocsájtottam Louis-nak, és egy kicsit már érzem, hogy ideje lenne lépni. Lehet, hogy, ha nem lépek időben, akár el is veszíthetem. Rengeteget gondolkodtam ezen már. De még nem jutottam el odáig, hogy beszéljek vele. Előbb-utóbb úgyis kénytelenek leszünk egymáshoz szólni. Múltkor már majdnem lebuktunk, de sikerült megoldani. Louis kimagyarázott minket az interjúban. Rögtön megnyugodtam, aogy ő is, ahogy láttam. Bár elég feltűnő volt, úgy látszik mégsem vették észre. Egyszer-kétszer én is megpróbáltam meglátogatni egy-egy ilyen bárt, de Liam sose engedte. Nagyon odafigyel rám, és úgy bánik velem néha mintha az apám lenne. Nagyon bírom, de néha már kicsit túl sok. Persze, megértem, hogy aggódik, de néha kicsit túlzásba viszi.
 Éppen sétáltam hazafelé mikor ezeken gondolkodtam. Elkezdtem szédülni és a hasam is görcsölt. Éreztem ahogy elveszítem az egyensúlyom, majd minden elsötétült körülöttem....

14.rész

Halihóó!! Meghoztam egy újabb részt!! Úgy döntöttem, hogy ezentúl szeretnék látni egy-két komit, és csak azután jön a kövi rész!! ;) Hajrá!! :D  Cserébe ez most egy elég hosszú rész lett. 
Jóolvasást Pussz!! :* :D

*Harry*
Mikor közöltem Louis-val, hogy maradok Zaynnel, felhúzta magát, és elég szépen összevesztünk. Rossz volt így látni, utána akartam menni, de nem lehetett. Meg kellett értenie, hogy Zaynnek köszönhetem, hogy élek. Nem szerettem volna egyedül hagyni, bármennyire is hiányzott, hogy Lou-val lehessek. Eltelt a 3 nap, és mehettünk haza. Ez alatt Lou egyszer sem hívott, nemis keresett. Ez elég szarul esett, megakartam beszélni. Bár én sem kerestem, de remélem ma azért bejön értem.

*Louis*
Eltelt a 3 nap. A fiúk hazajöhetnek. Én ezalatt csak kuksoltam a szobámba. Volt, hogy sírtam, beszélgettem Liammel, de senki mással, és volt, hogy csak ültem és gondolkoztam. Enni is csak akkor voltam hajlandó, hamár nagyon muszáj volt.  Nemtudtam eldönteni mit tegyek. Be akartam menni értük a kórházba, de féltem. Féltem, hogy a szemébe nézve elsírnám magam. Nem tudtam eldönteni, hogy elmondjam-e neki, vagy inkább tartsam magamban. Úgydöntöttem, elfogom neki mondani, amint eljön az ideje. Elkezdtem készülődni, mert egy órán belül bennt kell lennem. Elmentem, lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, és valamennyire összeszedtem magam. Lementem megreggeliztem, megbeszéltem Liammel, hogy lehet, hogy beugruk még vásárolni, úgyhogy ne várjon egyhamar. Felvettem a cipőm és a dzsekim, mert tavasz révén, de hűvös reggel volt, majd kocsiba ültem és elindultam...  A kórházhoz érve leparkoltam, bementem, közöltem kikért jöttem, majd elindultam. A kórterem előtt nagy levegőt vettem, fogtam és benyitottam. Már mindketten az ágyon ültek, táskáikkal mellettük, és beszélgettek. Harry amint meglátott felkelt, nehézkesen még, de odasétált. Fájdalmasan a szemembe nézett, ekkor eszembe jutott, hogy mi összevesztünk. Rámosolyogtam, megcsókoltam és átöleltem.
-Hiányoztál. Neharagudj!-mondta.
-Szeretlek.-mosolyogtam.
-Énis téged.
-Mehetünk?-jött oda Zayn, őis megölelt, majd elindultunk.
-Jobban vagytok?-kérdeztem.
-Fogjuk rá.-válaszolt Zayn.
-Hát még fájnak a hegek, de már jobban.-mosolygott szerelmem.
Hazafelé még beugrottunk vásárolni, ami plusz másfél óra volt. Hazaértünk, a fuúk pizzával vártak minket. Leültünk enni, közben beszélgettünk. Ebéd után mindenki felment a saját szobájába. Mi Harry-vel felmentünk az enyémbe. Elmesélte, hogy-mint zajlottak bent az események. Én is elmeséltem, mik történtek amíg nem voltak itthon. Mikor elkezdtem mesélni az összeveszés utáni napokat, elakadt a szavam. Meg kellett álljak, nehogy sírjak. Átgondoltam, elmondjam e vagy sem.
-Miaz? Lou bajvan? Mért áltál meg?-kérdezte aggódó tekintettel szerelmem.
-Beszélnünk kell.-mondtam.
-Baj van?-kérdezte kétségbeesetten.
-Demég mekkora.-éreztem, ahogy szemembe könnyek gyűltek.
-Úristen Louis mitörtént?-aggódott.
-Valamit elkel mondanom. Az az igazság, hogy mikor összevesztünk, én ideges lettem, és elmentem egy bárba, és nagyon bepiáltam.-és itt kezdtem el sírni.
-Dehát ez nem akkora probléma. Énis iszom ha ilyan van.-mondta, amjd letörölt egy-két könnycseppet arcomról.
-Még nincs vége.-szipogtam. Csak csodálkozva nézett, énmeg folytattam.
-Szóval, iszonyatosan berúgtam, nem fogtam fel mit teszek, nemis emlékszem rá, de azt hiszem, hogy én megcsaltalak.-itt már nem bírtam tovább. Sírtam, és csak néztem Harry szemébe, amibe könnyek gyűltek, majd egy hatalmas ajtócsattanással elment.

*Harry*
Nemakartam elhinni amit mondott. Megcsalt. Éreztem ahogy szemembe könnyek gyűlnek. Fogtam magam és kirohantam, át a saját szobámba. Levágódtam az ágyra, és csak sírtam.  Egyszerre csak kopogtak. Nem válaszoltam, így nyílt az ajtó. Éreztem  amint besüpped mellettem az ágy. Nemnéztem fel, de reméltem nem Lou az. Megnyugtatott kicsit mikor Liam angját hallottam.
-Harry mitörtént? jolvagy?-aggódott. Felültem vele szembe, megfogta a kezem és várt.
-Megcsalt! Érted Liam? Megcsalt!-ismételgettem. Liam megölelt, majd a kezembe nyomott egy marék zsepit. Jobb volt, hogy nem szólalt meg csak hallgatott.
-Hogy tehette ezt velem? Értem én, hogy hiányzott neki hogy lefeküdjön valakivel, meg hogy ideges és részeg volt, de akkoris.-zokogtam.
-Mondtál neki valamit? Nagyon összevesztetek?-kérdezte.
-Nem! Amint elmondta, éncsak elrohantam. Nem értem, hogy volt képes erre. Én sosem tennék ilyet vele.-mondtam.
-Részeg volt, és nemtudta mit tesz.-mondta Li.
-Igen tudom, de ez nem mentség mindenre.-kezdtem el pakolni egy táskába.
-Mit csinálsz? Hova készülsz?-kérdezte.
-Elmegyek egy időre. Nem bírok most Lou szemébe nézni.-válaszoltam.
-És mégis hova? Nem mehetsz egyedül, beteg vagy, nem lehetsz egyedül.-mondta.
-Megleszek valahogy. Megoldom. Még nemtudom hova, csak el.-mondtam.
-Ha nagyon el akarsz menni, gyere hozzám. Ott nincs lou, és figyelek is rád.-ajánlotta fel.
-Hátjó, legyen.-adtam meg magam.
Összepakoltam, átmentem a Louis-val közös házba, összeszedtem még pár cuccom, majd visszamentem, hogy közöljem a többiekkel is. Mindenki lejött amikor Liam szólt nekik. Louis kisírt szemmel jött oda, amint meglátta a bőröndöm.
-Harry kérlek! Bocsáss meg, én....hülye voltam, nem kellett volna.-zokogott.
-Hát nagyon nem kellett volna. Nemtudom, hogy képes leszek e valaha még megbocsájtani, de most inkább.....Tartsunk szünetet!-mondtam
Ő csak jobban zokogott.
-És mégis hová mész egyedül?-kézdezte.
-Te csak ne aggódj értem. Nem leszek egyedül, és elmegyek, el innen.-mondtam.
Felszaladt, becsapta az ajtót, és már le sem jött. Én még elköszöntem Zayn-től és Niall-től. Velük közöltem, hogy hová megyek, de kértem ne szóljanak. Fogtam a cuccaim, beültünk a kocsiba, majd elmentünk Liam-hez.

13.rész

Sziasztok! Jórégen nemírtam.. Sajnálom. De ittvagyok egy újabb résszel. Lehet, hogy nem lesztek túl boldogok, de kellett bele ilyen is....

*Louis*

Másnap reggel bementem Harry-hez. Már nagyon hiányzott, hogy otthon legyünk kettesben. Mikor beértem egy nővér épp Zaynt vizsgálta. Kiderült, hogy az éjjel rosszul lett, ezért mégsem jöhet haza. Harry nem szerette volna itt hagyni egyedül, ezért még ő is maradt. Szépen összevesztem Harry-vel, majd otthagytam. Ideges voltam, ezért eljöttem egy közeli bárba. Tisztességesen volt már bennem pia, mikor két kart éreztem a hasamra fonódni. 

-Halicica. Tom vagyok, nemkell félni nem bántalak.-csókolt a nyakamba.

Hirtelen-nem tudom, hogy a sok piától, vagy csak már a sok egyedülléttől- megfordultam, majd megcsókoltam. Az ölébe vett, és kivitt az utcára. Beszálltunk, egy taxiba és felmentünk, azt nem figyeltem, hogy az én vagy az ő házára. Túlmentem minden határon, de ez akkor éppen nemérdekelt.

                           ******************Reggel********************* 

Iszonyatos fejfájással ébredtem. Alig emlékeztem az estéből valamire. Körbenéztem, és egészen más volt, a hálóm, mint egy napja.  Hirtelen kinyílt egy ajtó, és egy félmesztelen srác, törülközővel a derekán lépett ki rajta. 

-Felébresztettelek?-kérdezte.

-Nem. Mitkeresek én itt? És kivagy te?-kérdeztem, mire felnevetett. 

-Nememlékszel cica?-ekkor vettem csak észre, hogy én mesztelen vagyok. Azthiszem sejtem.

-Nemigazán, de asszem sejtem.-mondtam, majd megkerestem az alsóm, és felvettem.

-Szeretnél lefürdeni?-kérdezte.

-Nem. Viszont ami tegnap történt, az nekem nem jelent semmit, és most el kell mennem.-mondtam, felöltöztem, és indultam volna haza, de visszarántott.

-Azért ha kellek hívj.-mondta, majd zsebembe csúsztatott egy cetlit, gondolom a számát.

Hazafelé végiggondoltam, hogy mit is tettem. Megcsaltam Harryt. Könnyeimmel küszködve sétáltam be a kapun. Kinyitottam az ajtót, körbenéztem, a fiúk csodálkozva néztek, de én csak felrohantam. Becsaptam a szobám ajtaját, levágódtam az ágyra, és utat engedtem könnyeimnek. 

Nemsokkal  később kopogtak. 

-Louis jólvagy? Bejöhetek?-hallottam Liam aggódó hangját.

-Ha muszáj.-szipogtam. Majd nyílt az ajtó, és éreztem ahogy besüpped mellettem az ágy.

-Mitörtént? Holvoltál?-kérdezte.

Miután összevesztem Harryvel elmentem egy bárba. Eléggé bepiáltam. És... én..... azthiszem......hogy.... megcsaltam Harryt.-zokogtam, majd felültem és Liam átölelt.

-Figyelj Lou. Én elhiszem, hogy hiányzik Harry, és részegen hülyevgay, de ezt akkorsem kellett volna.-mondta.

-Igen, tudom, de már nemtudom visszacsinálni, pedig megtenném.

-Elhiszem. De ez most nem a legjobb időzítés volt. Harry nincs olyan jó állapotban, hogy kibírjon egy ilyet.

-Szóval akkor nemondjam el neki?-kérdeztem.

-Dehogynem. Muszáj megbeszéljétek. Harry szeret, megfog bocsájtani.-bíztatott.

-Gondolod?-szipogtam.

-Biztosan.-mosolygott. Kiment, én pedig hiába volt reggel 11 a sok sírás, nameg az este kifárasztott, így elaludtam....