30.rész

Úúúúristeen! 3 hónapja nem blogoltam.:o Nagyon, nagyon sajnálom. Ezermillió bocsánat érte.:/ Remélem azért nem tűntetek el mind.:/ Sajnálom.:( Elkezdődött a suli is egy hónapja már, és hát kollégista lettem. Mivel ott csak a telefonom, és a tabom van, így nehéz blogolni. De most még a telóm is összetörtem.:s Nemis szeretem telefonról, mert mindig televan hibákkal és olyan összecsapott...:/ Neharagudjatok, ezentúl megpróbálok sűrűbben írni, de már most rengeteg a tanulni valóm, és mivel beteg vagyok, nagyon sokat kell pótolnom. Remélem azért kitartotok.:/ 
Jó olvasást! :*


*Harry*
Már vagy 10 perce álltunk, és csak néztük egymást. Még mindig nem akartam elhinni. Tényleg Louis állt velem szemben. Azonban a szemében volt valami furcsa, valami más volt. Nem azért mert vámpír lett, és vérvörösben szikráztak, amúgy gyönyörű kék szemei. A tekintetében volt valami. Aztán megtörtem a csendet, de lehet, hogy hiba volt.
-Lou...?-csak ennyi jött, nem jutottam szóhoz. Morgott egyet majd, nekem ugrott. Bár újszülött vámpír, mégsem volt erősebb. Időben kapcsoltam, elkaptam, és egy fához tolva lefogtam.
-Képes lettél volna megtámadni?-kérdeztem.
-Mért ki vagy te itt, hogy ne lehetne?-nem értettem mivan vele.
-Lou. Én vagyok. Hahó!-mondtam.
-Ki az az Én? És mégis a nevemet honnan tudod? Na eressz, ha nemakarod, hogy tényleg fájjon! -és azthiszem itt elpattant minden, minden erőm elszállt, földre rogytam, Ő pedig elszaladt. Még nagyon sokáig hallottam, és éreztem az illatát. Nem emlékszik rám. Ezért nézett úgy. Miután már legalább egy órája ott ültem, vissza mentem, és megkerestem Dorothyt. Ott ült a kanapén, nagyban netezett. Elé álltam és lecsuktam a laptopot.
-Teee. Mért? Mért csináltad?-ordítottam.
-Ugyan mit?.-vigyorgott.
-Tudod te.-mondtam.
-Csak szívességet tettem.-vigyorgott büszkén.
-Mégis kinek tettél evvel szívességet?-kérdeztem, és felrúgtam az asztalt.
-Nyugi nagyfiú, így már nyugodtam lehettek együtt.-mosolygott, elém állt, majd megsimogatta arcom.
-Ne érj hozzám. Mire volt ez jó neked? Úgy tudtam engem akarsz, akkor mért tettél szívességet nekem?- löktem el kezét.
-Dehogy, csak kínoztam egy kicsit Louis-t, de megérdemlitek egymást. Keresd meg, és szívesen.-küldött egy puszit a levegőbe, majd ment volna el, de visszarántottam.
-De nem emlékszik rám, se rám, se senkire. Megakart támadni. Így hogyan lehetnék vele?-kérdeztem reménytelenül.
-Ez csak az én mérgem hatása, Holnapra elmúlik. Hidd el, Én még ma eltűnők, és többet nem jövök vissza, legyél boldog. Szia.-puszilt arcon, majd elment. 

                                **************** 1 hónap elteltével*****************

Dorothy azóta sem jelent meg sehol. Louis tényleg emlékezett rám, de az az egy nap, amikor elvesztette az emlékezetét és nekem támadt, az kiesett neki. Tehát arra a napra nem emlékszik. Azóta nem voltunk ilyen boldogok, mióta összejöttünk. Olyan, mintha az egész előröl kezdődött volna, csak erősebben... 

29.rész

Sziasztok! Jelentkezem! :) Sajnálom, hogy úgy eltűntem, de a nyár az nyár, és én is nyaralok. Ha meg nem, akkor haverokkal vagyok... Remélem nem haragszotok, és még kitartotok.:) Ebben a részben megtudhatjátok, hogy ki is Dorothy.;) Remélem tetszik! :) Köszönöm az új feliratkozókat, és azt a rengeteg megtekintést.! :) <3 Imádlak titeket. <3 :D Szeretnék látni egy-két véleményt.:*
Jó olvasását! :*


*Louis*
Már egy hete, hogy elmentek, azóta nem is láttam őket. Minden éjjel Harry-vel álmodom, és érzem, hogy itt van, de sosem látom. Mire kinyitom a szemem, Ő sehol. Soha nem gondoltam volna, hogy így lesz vége. Pont így, és pont vele. Dorothy volt életem nagy szerelme, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy jobban vonzódom a saját nememhez. Nagyon szerelmesek voltunk, 4 évig együtt voltunk, tervezgettük a közös jövőnket. Aztán mikor érezte, hogy már nem foglalkozom vele annyit, és már nem szeretem úgy mint az elején, rákérdezett, és elmondtam mire jöttem rá, akkor összevesztünk. Vége lett a kapcsolatunknak. Dorothy mindenkinek elmondta a középsuliban, hogy milyen vagyok.Egy hónappal később már nem bírtam az utálkozást, így kértem szüleimet, had költözzek el. Megfogtam magam, és Donchasterből, Londonba költöztem. Ezidáig azt hittem ez volt életem legjobb döntése. De az elmúlt egy hétben teljesen kikészültem.

*Harry* 
Azóta is minden éjjel Louis szobájában állok, és csak figyelem, ahogy alszik, vagy épp sír álmában. Mikor ébredezik mindig eljövök, és csak éjjel megyek vissza. Nagyon szenved, ahogy én is. Dorothy-val kész rém álom az élet. Ki gondolta, hogy egy vámpír 16 macskával, és 9 kutyával él. Azt akarja, hogy úgy éljek vele, mintha együtt lennénk. Eddig megpróbáltam, de lassan szétroppanok. 
Eltelt egy újabb hét. Már 2 hete, hogy Dorothy-val élek. Kezdem unni, és ezt kezdi észrevenni. Már 2 napja Ő is ideges, mert nem úgy állok hozzá. Ha meg akar csókolni, elhajtom a fejem, és éjjel is külön megyek vadászni. Tegnap éjjel nem voltam Louis-nál, mert nem bírtam elmenni. Vadásztam, majd haza jöttem. De Dorothy csak késő hajnalban jött haza, nagy mosollyal. Ma éjjel is egyedül mentem, Do otthon maradt. Furcsa érzésem volt, ezért lassan, csendben sétáltam, be az erdő közepéig, ahol különös illat csapta meg az orrom. Ez Lou. De hogy lehet, hogy innen érzem, és ilyen erősen. Tovább mentem, majd mocorgást hallottam. Elbújtam egy fa mögé, majd egy fiút láttam, aki épp elkapott egy őzet. Mikor oldalra fordult megláttam. Ez Louis. Nem, az nem lehet. Még levegőt is elfelejtettem venni, ahogy felállt, és tényleg Lou volt. De Ő vámpír? Dorothy...

28.rész

Halihó! Nos igen, megint késtem. Úgy döntöttem, nem rendszer szerint, hanem időm szerint hozom a részeket..;) Tegnap, nem nagyon voltam itthon, ezért sem volt időm, meg pénteken ballagtam..:/ nehéz volt, de túl leszünk ezen is.:) Azért most csak pár nappal később hoztam.:) És elég rövid lett, de itt kellett befejeznem.;)  Ezentúl pedig majd, megpróbálom azért hetente, de nem ígérek semmit..

*Harry*
Ahogy eltávolodott, és ránéztem, nem tudtam, ki ül velem szemben. Barna, félhosszú haj, zöldes-barna szemek, alacsony, kicsi testalkat, aranyos mosoly, de agyarak, és fekete szemek sehol.
-Ki vagy te? És mit akarsz tőlem?-köptem arcába a szavakat.
-Bosszút állni akarok!-vigyorgott. Még mindig nem tudtam ki Ő, de annyiban hagytam. Egyenlőre.
-Mit vétettem én ellened?- egyszerűen sehonnan nem volt ismerős.
-Te semmit. A te drága Louis-d.-kelt fel mellőlem.
-Akkor mért engem kerestél meg?-nem értettem.
-Mert úgy akarok bosszút állni, hogy neki fájjon. És megkerestem azt, ami a legjobban fáj neki. Ha elveszít téged.-villantott gonosz mosolyt.
-És mit akarsz tőlem?-kérdeztem.
-Téged.-válaszolt egyszerűen. - azt akarom, hogy játssz el, hogy velem vagy együtt, és szakíts vele, miattam.
-Még is mért mennék bele?-azt hiszi, hogy ilyen könnyen rávehet. 
-Ha elég fontos neked az, hogy életben maradjon, akkor elhagyod.-eresztette ki fogait.
Elrohantam, elég messze, de a lényeg az volt, hogy egyedül legyek. Órákig csak jártam erdőről-erdőre, és gondolkodtam, volt, hogy sírtam.
-Rendben, ha életben hagyod, veled megyek.-álltam meg mögötte. Csak megfordult, rám vigyorgott, majd kézen ragadott, és visszafutottunk a házunkhoz.

*Louis*
Elég késő volt már, de én meg akartam várni Harry-t, úgyhogy leültem laptopozni. olyan éjfél körül egy könnyes szemű Harry lépett be az ajtón.
-Beszélnünk kell.-jött beljebb.
-Harry. Mi történt?-rohantam hozzá, hogy megcsókoljam, de nem hagyta.
-Ülj le.-mutatott az ágyra.
-Baj van?-kérdeztem.
-Szakítani akarok.-mondta.
-Mi? Ugye ez csak egy rossz vicc? Miért? Mi történt?-fel se fogtam, mit akar.
-Már nem szeretlek. Mást szeretek.-közölte, és könnyei folyni kezdtek.
-Mi? Kit? Tessék?-arcomat tenyerembe temettem.
Harry arrébb lépett, majd lépteket hallottam az ajtó felől. Felnéztem, és nem akartam hinni a szememnek.
-Dorothy? -néztem a lányt, aki beljebb jött, majd vigyorogva megcsókolta Harryt.
-Louis. Örülök, hogy újra látlak.-mosolygott.
-Ezt nem hiszem el. Pont ő? Tűnjetek innen.-mutattam az ajtó felé
Elmentek kézen fogva, én meg sírva borultam a párnámra. 

27.rész

Sziasztok! Ezermillió bocsánat, hogy késtem, de kirándulni voltam (megint) :) De hoztam amint tudtam.;) A részről nemtudok mit mondani, majd ti eldöntitek milyen.:D Remélem tetszik! Ez most egy rövidebb esz, mert már nagyon fáradt vagyok, és mert így akarom lezárni.;) 
Jóolvasást! :* :)

*Louis* 
Reggel egyedül keltem, ahogy mostanában szoktam. Bár néha itt van velem Harry, de persze sosem azzal a kómás fejével. Mindig fitt, sosem fáradt. Hiányoznak ezek az idők. Alison már egy hete itt van, az állatait haza jár etetni, de azon kívül mindig itt van, és Harry-n lóg. Kezd kicsit idegesíteni, de mivel az unokahúga, ezért nincs okom féltékenynek lenni, nekem mégis furcsa ez a lány. Ültem az ágyamon, már félig felöltözve, és bambultam a mobilomat, mikor kopogtak. Kinyitottam, és Alison állt az ajtóban, nagy mosollyal. 
-Bejöhetek?-vigyorgott, én csak félreálltam, majd betessékeltem.
-Minek köszönhetem látogatásod?-kérdeztem, miközben a szekrényemhez léptem, hogy felöltözzek teljesen. 
-Hallottam, hogy szeretnél te is közénk tartozni.-húzta gonosz mosolyra ajkait.
-Ez neked mért olyan jó?-húztam fel a szemöldököm.
-Nos, én segíthetek, ha már Harry nem akar.-húzogatta a szemöldökét.
-Mit szeretnél Alison?-furcsa volt nekem.
-Átváltoztatlak.-mosolygott. Hirtelen szinte nem is gondolkodtam, csak az járt a fejemben, hogy akkor talán örökké Harryvel lehetek.
-Megtennéd?-kérdeztem, közben felvettem a pólóm és elé léptem.
-Persze, csak egy szavadba kerül.-állt fel, és simított végig nyakamon.
-Végülis, Harrynek sem lett baja, hogy átváltoztattad.-alig fogtam fel miket beszélek, még mindig sokkolt, de örültem is.
-Azért, hagyok időt, hogy átgondold. Aludj rá egyet. Holnap majd beszélünk róla.-mosolygott. 
Ennyi volt a beszélgetés, Ally lement, én pedig követtem, mi ettünk, ők meg Harry-vel elmentek sétálni.

*Harry*
Alisonnal rengeteg időt töltünk együtt. Nagyon sokat beszélgetünk a múltról is. Bár sok dologra nem emlékszik, csak én, vagy ha ő is akkor csak később esik le neki. Néha furcsán viselkedik, de gondolom a évek során megváltozott. Most míg a többiek esznek, mi is elmentünk vadászni az erdőbe, fel a hegyre. Rendszeresen ide járunk, nem csak vadászni, de fel a kisházba is beszélgetni. Sokszor versenyzünk, hogy ki a gyorsabb, és bár én vagyok az új vámpír, én vagyok a gyorsabb. Végeztünk a vadászattal, és felmentünk a kisházba. Ültünk a kanapén egymással szemben, és beszélgettünk. Alison hirtelen gonosz mosolyt villantott, majd közelebb hajolt, és megcsókolt. Nem tudom, mi történt, de visszacsókoltam. Vad volt, és hosszú. Mikor eltávolodott, nem Alison volt velem szemben. Mintha átváltozott volna, egy teljesen más lány nézett rám, majd tapadt ismét ajkaimra vigyorogva, és bár próbáltam eltolni, erősebb volt.

Hahii!:$ :D

Sziasztok! Nem, még nem résszel jelentkezem.;) Ezt a legeslegjobb barátnőm készítette nekem, a bloghoz, így gondoltam, megosztom veletek is. Szerintem nagyon jó lett. Nekem nagyon tetszik! :D Köszönöm neki!! :)<3 ♥♥

26.rész

Sziasztok! Újabb szombat, újabb rész.:D Ez megint egy hosszabb.:) Ebben a részben egy új szereplő is bemutatkozik.;) Remélem tetszik! Várom a véleményeket!
Jóolvasást! :* ;) 

*Louis* 
A koncertek azóta is teljesen normálisan zajlanak. Bár én furcsállom, hogy  sehol nem tűnik fel senkien, még a fiúknak sem, hogy Harry más. Azért az, hogy soha nem eszik, ha együtt vagyunk valahol étteremben, vagy valakinél. Mindig fitt és sosem fáradt. De lehet, hogy jól takarja, csak én beszélem be magamnak. Most is éppen ebédeltünk, de persze Harry mivel "nem volt éhes" elment vásárolni, meg vadászni. Persze a többiek csak a vásárlós részről tudtak.

*Harry*
Mivel a többiek ebédeltem, így én is elmentem vadászni, meg vásárolni, hogy legyen mit mondanom, mikor eljövök otthonról. Visszaértem a vadászatból, és elmentem a legközelebbi boltba. Elég sok mindent kellett venni, de mivel volt kocsim, így nem volt nehéz. Már a pénztárnál álltam, egy teli bevásárló kocsival, és vártam a sorom. Előttem egy fekete hajú, nem túl magas, elég vékony lány állt. Először csak hátulról láttam, majd hátrafordult, és egy másodpercre találkozott tekintetem az övével. Fekete szemei voltak, és fehér bőre.

 Elég furcsa kisugárzása volt. Gyorsan lerendeztem a fizetést, majd amilyen gyorsan csak tudtam bepakoltam, és a lány után indultam. Nem volt nehéz megtalálni, mert nagy fekete autója volt, és mert az illatáról megjegyeztem. Egy ideig mentem utána, persze tisztes távból, majd mikor félreállt egy erdőnél, én is megálltam. Elindult gyalog befelé egy ösvényen, én pedig utána mentem, minden fánál megállva. Már legalább 15 perce sétáltunk, mikor megállt. Megálltam, és egy fa mögé húzódtam, hogy ne vegyen észre, ha hátrafordul.  Vett egy mély levegőt, felnevetett, majd megszólalt.
-Fölösleges elbújnod Harry. Tudom, hogy itt vagy.-fordult meg, bár hangjában nem volt gonoszság, de ismerős hangja volt.. Kiléptem a fa mögül, hogy szembe álljak vele.
-Ki vagy te? És honnan tudod a nevem?-kérdezősködtem, bár én követtem, de mégis furcsa volt.
-Nem ismersz meg? Hiszen nekem köszönheted, hogy "élsz"!-mutatott idézőjelet. Ekkor beugrott. Aznap éjjel, a kórházban, Ő volt az.
-Te? De miért? Ki vagy te?-tettem fel a kérdéseimet, mert még mindig nem tudtam, hogy nekem mi közöm hozzá.
-Igen, én voltam. Hogy miért? Mert kaptam a hírt, hogy halálodon vagy, és amint tudtam, mentem.-mosolygott. De még mindig nem tudtam, hogy ki Ő.
-Honnan kaptál hírt rólam? És mért jöttél megmenteni? Mi közöd hozzám?-kérdezősködtem tovább.
-Hát nem emlékszel? Persze, hogy is emlékeznél, hisz nagyon régen volt. Hány éve is? Hét-nyolc, azthiszem.-magyarázta, miközben már közelebb jött.
-Mi volt nagyon régen? Kérlek mond már el érthetően. Egyáltalán, még a nevedet sem tudom.-hiába magyarázott, én még mindig nem jöttem rá semmire.
-Alison Cox.-mosolygott a lány. Néhány másodpercbe beletelt, míg kikerestem, hogy honn is ismerős, majd a felismeréstől a szám tátva maradt. Azt se tudtam, mit mondjak.
-A-Alison? De hiszen te... hogykerüsz ide? A család már hét éve gyászol! Te élsz? De ezt hogy?-össze vissza beszéltem. Alison volt az unokahúgom. Anyám testvérének a lánya. Az egyetlen lánya. Nagyon jól kijöttünk, mindig egymásnál voltunk, napokig nem lehetett minket szétszedni. Aztán 13 évesen elment egy házibuliba, ahonnan nem jött haza. Hónapokig keresték, majd találtak egy lányt, pontosabban csak egy hullát, akit nem nagyon lehetett beazonosítani, de feltételezték, hogy Őt találták meg.. A család azóta gyászolja őt, és abban a tudatban van, hogy meghalt. Mikor a szülei megtudták, elköltöztek a városból, elég messzire. Évente csak egyszer jöttek látogatóba, de az már nem ugyan olyan mint régen. Azóta nekik nem lett gyerekük. Sokáig én is elég zárkózott voltam, de aztán elmentem az X Faktorba, ahol a srácoknak hála, kezdtem kicsit feloldódni. Lassan az évek múlásával elfelejtettem Alisont. Persze, minden évben kinn voltam a temetőben, de már nm gondoltam annyit rá mint azelőtt. Bár mint kiderült, nem is tudom, hogy kinél voltam kinn minden évben, és ki volt az a lány, aki fölött sírtam. Eléggé elgondolkodtam, de Alison hangja kiszakított hirtelen, és visszarántott emlékeimből.
-Igen, élek. Azon az estén a házibulin elmentünk sétálni, és a többiek jó poénnak szánva, kicsit lemaradtak, majd eltűntek, engem egyedül hagyva az erdőben. Eléggé eltévedtem, ezért sírva leültem egy fa tövébe. Mivel hiába kiabáltam, nem jött senki, ezért feladtam, és vártam a csodát. Reggel ugyanott keltem, a fa tövében. Elindultam egy irányba, hátha szerencsém lesz. A baj csak az volt, hogy egy másik városban kötöttem ki. Vissza soha nem mentem a szüleimhez, mert előtte este, még össze is vesztem velük. Néhány évig egy árvaházban élem, majd 18éves koromban elkellett hagynom azt. Egyedül kellett otthont találnom, ami nem volt könnyű. Első éjjel egy sikátorban aludtam, mert máshova nem tudtam menni. Az árvaház előtt is sokat volt ilyen, úgyhogy nem volt újdonság. Éjjel egy furcsa zajra keltem. Egyszer csak egy férfi jelent meg előttem. Arany szemei világítottak a sötétben. Már itt furcsa volt a dolog. Aztán elkezdett szagolgatni, majd hónom alatt fogva felemelt. Rám mosolygott, és megláttam hosszú, éles metszőfogait. Nagyon féltem tőle, és elkezdtem zokogni..-miközben mesélt, az emlékek hatására kicsordult egy könnycsepp ami végigfolyt arcán, majd követte azt még néhány, de folytatta.- Letett, megfogta a kezem, legugolt, majd annyit mondott, "Nyugi, csak egy kicsit fog fájni, de utána jobb lesz" megharapta a csuklóm -emelte fel karját, amin egy csúnya heg díszelgett.- iszonyatosan fájt utána, ordítottam kínomban, de ő csak nézte, majd egyszer csak elrohant. Én még szenvedtem egy ideig, majd mikor már kevésbé fájt, felkeltem, és elindultam a zene irányába. Furcsa volt, hogy hallásom, és látásom is ilyen jó lett, de ennyi idősen, még nem tudtam mi volt ez. Nem akartam vissza menni a házba, csak elmenekültem. Ugyan oda mentem, ahol te is laktál, mikor eljöttél a kórházból. Kellett egy pár hónap, mire rájöttem mi is ez. Lassan kezdtem újra civilizálódni, mert évekig ott éltem egyedül. Emberekkel nem táplálkoztam, csak az elején párszor, de azóta soha. Ma már itt élek Londonban, egyedül, egy kutyával, és két cicával. Sajnálom, hogy eltűntem azután, hogy átváltoztattalak, de képtelen voltam veled szemtől szemben beszélni. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de én csak az életedet mentettem. Remélem megérted Harry. Fontos vagy nekem, hisz majdnem a bátyám vagy. -a végére már könnyei is eltűntek, és csak mosolygott. Nem tudtam mit mondani, könnyeim potyogtak, majd magamhoz rántottam a lányt. Percekig csak ölelgettem, és már Ő is csak szipogott.
-Nem haragszom, semmiért. Hiányoztál. Szeretlek. Olyan volt, mintha a húgomat veszíteném el, mintha egy részem elveszett volna. Évekig magamba roskadva éltem. Az sem tudom, ki volt az a lány, aki fölött sírtam, minden évben.-szipogtam énis.
-Sajnálom. Ígérem, soha többé nem veszítesz el. Szeretlek.-ölelt magához. Még egy ideig kibeszéltük ezt a témát, majd mikor kiértünk a kocsikhoz, áthívtam magunkhoz. Mivel Ő is kocsival volt, így az úton nem beszéltünk Mikor odaértünk, már ösztönösen leparkolt, pedig én mögötte jöttem, Ő pedig csak felhajtott, és megállt. Jellemző, hogy Ő is itt volt párszor. Kiszálltunk, de mielőtt bementünk volna, segített kipakolni, és megállítottam egy kérdésre. 
-Jut eszembe. Ha te sem eszel, és egyedül élsz. Minek voltál vásárolni?-kérdeztem.
-Ohh. Néha elmegyek, hogy a szomszédoknak ne legyen feltűnő, de az állataimmal etetem meg amit hazaviszek.-mosolygott. 
-Értem, menjünk.-tereltem befelé az ajtón, amit közben kinyitottam.
Mivel nem a saját, hanem  közös lakásba jöttem, így mikor beléptünk mindenki kíváncsian méregetett minket. Persze a fiúk mindent tudtak Alisonról, mert mikor magam alatt voltam, sokat meséltem róla nekik, így nem mondhattam el, hogy ki is Ő.
-Sziasztok.-mosolygott Alison.
-Szia-köszöntek kórusban, majd odasétáltak, hogy segítsenek a szatyrokkal.
Fiúk, Ő Amily egy nagyon régi, gyerekkori barátom, akivel összefutottam a boltban, és beszélgettünk, és áthívtam pár napra, amíg itthon vagyunk.-avattam be a fiúkat, a majdnem igazságba, miközben Alison vette a lapot, és csak mosolyogva kezet nyújtott. Egyesével bemutatkoztak, majd kipakolták a cuccokat. 
-Gyere megmutatom a vendégszobát.-karoltam át Ally-t. Louis utánunk jött, elég féltékeny tekintettel mellettem. Felmentünk, be a vendégszobába. Behúztam Louist is, majd becsuktam az ajtót. Lou csak kérdőn nézett, míg Ally a szobát vette szemügyre. 
-Elmegyek mosdóba, rendben?-törte meg a csendet Alison.
-Persze, menj csak.-mosolyogtam rá. Alison bement, majd Lou idegesen felállt. 
-Szóval? Ki ez, és mért hoztad ide?-kérdezte.
-Mint már elmondtam, egy gyerekkori barátom, akivel nagyon rég nem beszéltem-mondtam neki.
-Volt valaha valami köztetek?-jött közelebb.
-Nem. Soha. Nyugi Lou. Szeretlek.-mosolyogtam.
-Én is téged.-mosolygott. Odajött, majd megcsókolt. A csók után Lou a szemembe nézett, és láttam szemében az enyémet, ami vörösben izzott. Ekkor Alison kilépett a fürdőből, majd rámnézett.
-Ajjaj. Rosszkor?-kérdezte.
-Nem, dehogy.-mosolyogtam.
-Mi történt?-kérdezte.
-Semmi.-vágtuk rá egyszerre Louis-val.
-Akkor mi van veled?-kérdezte.
-Mindegy. Csak a boldogság.-mosolyogtam.
-Mi ez az egész?-kérdezte Lou.
-Harry, tudom, hogy mi van köztetek, és tudom, hogy tud rólad. Szerintem elmondhatnád neki.-mondta Ally.
-Oké, persze.-mondtam, majd leültem az ágyra.
-Nézd Lou, ne gondolj semmi rosszra, de Amily, nem egy gyerekkori barátom.-kezdtem bele.
csak kikerekedett szemekkel figyelt.
-Folytasd.-mondta.
-Szóval. Emlékszel még Alison-ra, akiről sokat meséltem az X Faktor alatt?-kérdeztem.
-Igen, de miköze annak ehhez?-nem értette a lényeget.
-Ő igazából nem Amily.-mitatta a lányra.
-Akkor ki vagy?-kérdezte tőle Lou.
-Alison Cox.-mosolygott a lány. Lou szemei kikerekedtek, mert a lány, még agyarait is kivillantotta, amik most kinőttek.
-Szóval akkor te is?-Ally csak bólogatott. Még egy ideig meséltünk Louis-nak, majd lementünk a többiekhez. Ők persze megállapodtak a mesénél, és ehhez tartottuk mi is magunkat. A délután többi részét elfilmeztünk, majd mindenki felment a szobájába. Befeküdtem Lou-val az ágyba. Beszélgettünk, és megvártam míg elalszik. Mikor már pár perce békésen szuszogott, szépen halkan kimentem. Átmentem Alison szobájába, majd lementünk, és kimentünk a parkba. Egész éjjel beszélgettünk, és bolondoztunk mint régen.

24.rész.

Halihó! Sajnálom, hogy tegnap olyan rövid rész hoztam, de nem volt időm befejezni. Cserébe kárpótlásul ma is felteszek egy kicsike részt.:) Remélem tetszik! Örülnék a véleményeteknek.:) 
Jóolvasást! :* ;) 

*Harry*
Semmi. Egyenlőre.-sóhajtott szerelmem. 
-Mi az, hogy egyenlőre? Lou mi a baj?-estem kétségbe.
-Félek, hogy elveszítlek Harry.-állt oda elém.
-Mért veszítenél?
-Változtass át!-kérte.
-Mi? Még is hogy gondolod? Nem foszthatlak meg a szabadságodtól.-nem is értem, hogy kérhet ilyet tőlem. Véget vetnék az életének, és én erre nem lennék képes.
-Csak úgy leszel velem.-ült vissza az ágyra.
-Én így is itt vagyok. Szeretlek, nem hagylak itt.-guggoltam le elé.
-De ha megöregszem, és te pedig még mindig ilyen fiatal leszel, nem fogok már kelleni.-hajtotta le a fejét, -Ne beszélj butaságokat! Mindig szeretni foglak.-hajoltam közelebb, majd megcsókoltam. 
-De gondolj bele! Örökké együtt lehetnénk. Mi ketten a világ ellen.-mosolygott mondatán.
-Nem fogok fájdalmat okozni neked. Képtelen lennék rá. Téma lezárva!-álltam fel, és a szekrényemhez indultam, mert nemsokára koncert, mi pedig még sehol nem vagyunk.
-Úgy sem tágítok.-mormolta még mielőtt kimet, majd átment gondolom a saját szobájába.

*Louis*
Úgy sem hagyom annyiban, míg el nem érem amit akarok! Átmentem a szobámba öltözni. Tíz perccel később már az ajtóban álltunk indulásra készen. Jött a kocsi, felvett minket, és elmentünk a stadionba. Elég sokan már ott voltak, ami nem meglepő, hiszen 20 perc és kezdünk. Harry elég sápadt volt. Részben azért mert vámpír, részben pedig azért, mert nincs túl jól, legalábbis én úgy látom.
-Hazz, baj van?-kérdeztem.
-Nem vagyok a legjobban.-vallotta be.
-De mi történt?-nem tudtam, hogy a vámpírok is letudnak betegedni, bár nem biztos, hogy beteg.
-Az az igazság, hogy már 3 napja nem voltam vadászni, és nagyon éhes vagyok.-közölte. Szóval tényleg nem beteg. 
-Mennyi idő alatt tudnál lezavarni egy vadászatot?-gondoltam segítek neki, mert elég rosszul néz ki.
-Elég 5-8 perc, csak kérlek segíts.-kérlelt.
-Rendben. Megmondom, hogy kimegyünk a levegőre, mert nem vagy túl jól.-jobb nem jutott az eszembe, és még volt 15 percünk kezdésig. Kimentem Harry-vel, elsétáltunk valameddig, aztán én ottmaradtam, ő pedig egy pillanat alatt elszaladt. Körülbelül 5 perccel később visszaért. Már valamivel jobban nézett ki, de még mindig fehér volt, bár most csak annyira mint általában. Visszamentünk a többiekhez, megnyugtattuk őket, hogy jobban van, majd gyorsan még beszaladt a smink szobába. Megpróbáltak kezdeni vele valamit, de nem nagyon ment. Eléggé látszott, hogy ez nem a normális bőrszíne, de a koncerten úgy látszott, hogy a fanok nem vették észre, esetleg egy-kettő. De lehet, hogy csak szerintem látszott nagyon, mert én tudom, hogy mért van.